Pénteken eldől, meddig maradnak érvényben az óvintézkedések Ausztriában

 

„Ügyelni kell arra, hogy ne növekedjen ismét nagymértékben a betegek száma – szögezte le Kurz. A kancellár elmondta, várhatóan péntekig elegendő adat áll majd rendelkezésre ahhoz, hogy eldöntsék, meddig lesznek érvényben az óvintézkedések.

A politikus ugyanakkor leszögezte: a cél az, hogy az óvintézkedések tervezett végső határidejétől, április 14-től fokozatosan visszavonják őket, de egyik napról a másikra nem tér vissza az élet a régi kerékvágásba.

Kurz elmondta azt is, hogy míg a betegség terjedésének első fázisában az elvégzett koronavírus-tesztek 1-3 százaléka lett pozitív, addig jelenleg kétezerből hatszáz teszt mutat fertőzést; ez azt jelzi, hogy a betegek száma gyorsabban növekedett az elvégzett tesztek számánál.

A szabályok betartása mellett védőfelszerelésekre is szükség van; az elkövetkező napokban Németországból, Malajziából és Kínából érkeznek felszerelések Ausztriába. A kancellár a célok között említette, hogy naponta 15 ezer tesztet végezzenek el. Megjegyezte, hogy a gyorsteszt százezrek számára jelent lehetőséget. A cégek, vállalkozások figyelmét pedig arra hívta fel, hogy az elbocsátások helyett éljenek a részmunkaidős foglalkoztatás lehetőségével.

Rudi Anschober egészségügyi miniszter arról számolt be, hogy lassult a koronavírus-fertőzés növekedésének mértéke; míg két hete még egy nap alatt 35-40 százalékkal nőtt a betegek száma, addig jelenleg naponta 20 százalékkal több beteget regisztrálnak. Ez azt mutatja, hogy valami elindult – szögezte le a tárcavezető.

Arról is beszélt, hogy kedden 4742 új esetet diagnosztizáltak; a betegek többségénél (95,5 százaléka) a betegség enyhe lefolyású, ezért ők otthon vannak. A fertőzöttek 3,4 százalékát kórházban, 0,4 százalékát intenzív osztályon ápolják.

Karl Nehammer belügyminiszter bejelentette, hogy a határokon helyreállt a rend. Ausztria a jövőben „határmenedzsment” segítségével szabályozza a határain áthaladni szándékozó forgalmat; ha például Magyarország lezárja a határait, akkor Ausztria a német-osztrák határszakaszon visszatartja azokat, akik várhatóan Magyarországon szeretnének átutazni; így elkerülhető a forgalmi dugó kialakulása – szögezte le.