Átvette az olimpiai lángot a japán szervezőbizottság

 

A tokiói nyári játékok szervezőbizottságának tagjai átvették az olimpiai lángot csütörtökön Athénban.

A koronavírus-járvány miatt nézők és delegációk részvétele nélkül megrendezett eseményen a szervezők képviseletében Imoto Naoko vette át a lángot, amely pénteken érkezik majd meg Japánba.

A lángot múlt csütörtökön a hagyományoknak megfelelően Olümpiában gyújtották meg, ezt követően került volna sor a hétnapos görögországi lángfutásra, amelyet a sok érdeklődő miatt már pénteken félbe kellett szakítani. Az ötkarikás játékok jelképét azok a japán szervezők viszik el Távol-Keletre, akik már múlt héten megérkeztek Európába.

A láng Japánban a tervek szerint az olimpia július 24-i rajtjáig 121 napon át, 47 japán prefektúrán keresztül mintegy 20 ezer kilométert tesz meg. Ugyan a vírus hatására nem változtatták meg a lángfutás útvonalát, és nézők is jelen lehetnek az utcákon a jelkép elhaladásakor, a szakaszok elejére és végére tervezett ünnepségek elmaradnak.

A tokiói nyári olimpiát a tervek szerint július 24. és augusztus 9. között rendezik meg.

A címlapfotó illusztráció.