Országos vesztegzár bevezetését mérlegeli a cseh kormány

 

Országos vesztegzár bevezetését mérlegeli a cseh kormány, mert vasárnap délelőtt már 231-re emelkedett az új koronavírusos fertőzöttek száma, ami 42-vel több, mint szombat este – jelentette be Andrej Babis cseh miniszterelnök a Prima kereskedelmi televízió vasárnapi vitaműsorában.

Alapvető fontosságú intézkedés felé tartunk. Valószínűleg a maximálishoz” – mondta Andrej Babis a beszélgetésben. Később úgy pontosított, hogy valószínűleg egész Csehországot érintő vesztegzárról lesz szó.

A cseh kormányfő fontosnak tartja, hogy az emberek kizárólag csak munkába járjanak, s onnan pedig menjenek haza. „Fenn kell tartanunk a gazdaságot, a termelést” – húzta alá.

A cseh miniszterelnök szerint ezért semmiképpen sem fogják korlátozni a tömegközlekedést, inkább megerősítik, hogy egy-egy autóbuszban, metró- és villamoskocsiban kevesebben utazzanak.

Andrej Babis kijelentette, hogy a korábban elrendelt karanténokat nem mindenki tartja be, ezért szükségesnek mutatkozik az eddigi intézkedések szigorítása. A házi karantén be nem tartásáért – a csütörtökön kihirdetett szükségállapot alapján – akár hárommillió koronás (40 millió forint) büntetés is kiszabható.

Nem szeretnénk büntetni az embereket. Felszólítok mindenkit, hogy viselkedjünk ésszerűen. Egyelőre ennek nincs hatása” – mondta Andrej Babis.

Az esetleges országos vesztegzárral kapcsolatban úgy fogalmazott, „meg kell csinálnunk”.

A kormányfő szerint valószínű, hogy a csehországi fertőzöttek száma vasárnap estére elérheti a háromszázat.

Eddig több mint négyezer ember vetette alá magát laboratóriumi vizsgálatoknak.

Délután újabb rendkívüli ülést tart a cseh kormány, amely dönthet a további intézkedésekről, egy országos válságstáb felállításáról. A válságstábot Roman Prymula, az egészségügyi miniszter helyettese vezetné, aki képzett járványügyi szakember.

A címlapfotó illusztráció.