Pánikot keltett az elrendelt karantén Ausztriában

 

Terjed az új típusú koronavírus a szomszédos országokban: Ausztriában több településen pánikot keltett egy meglepetésszerűen elrendelt karantén, Horvátországban öt új fertőzöttet diagnosztizáltak, Szerbiában pedig az államfő közölte, hogy egyelőre nem tervezik a szükséghelyzet kihirdetését.

Ausztriában több településen keltett riadalmat a meglepetésszerűen elrendelt karantén. A néhány ezer lakosú Sankt Anton am Arlberg sítelepen pénteken pánik tört ki, amikor meglepetésszerűen vesztegzár alá vonták a tiroli községet.

A rendőrség egyszer csak megjelent az utcákon, és lezárta a települést, amit a helyiek rosszul viseltek – magyarázta Helmut Mall polgármester. Ezt követően meg kellett szervezni a vendégek hazautazását, a vonatok és a buszok zsúfolásig teltek meg emberekkel .

Hasonló volt a helyzet a karintiai Heiligenblutban, amelyet március 29-ig karantén alá helyeztek. A külföldi vendégek elhagyhatják a síparadicsomot, míg az osztrák állampolgároknak megtiltották a ki- és beutazást. Josef Schachner polgármestert meglepte az intézkedés, amelyről ő is csak szombaton értesült.

A legtöbb megbetegedést Tirolban regisztrálták

Heiligenblutban két koronavírusos beteg van, akik enyhe tünetekkel otthon lábadoznak. Ausztriában eddig 602 esetben mutatták ki az új koronavírust, a legtöbb megbetegedést Tirolban regisztrálták. Összesen 7467 embert vizsgáltak meg, és egy ember vesztette életét – közölte az egészségügyi minisztérium szombaton.

Sebastian Kurz osztrák kancellár szombaton bejelentette, hogy négymilliárd eurós (több mint 1500 milliárd forintos) válságalapot hoznak létre a koronavírus jelentette kihívások legyőzésére. Az összeget az egészségügyi ellátás stabilizálására, a közrend fenntartására és a munkaerőpiac fellendítésére lehet fordítani.

Eközben Horvátországból öt új koronavírusos betegről érkezett hír. Velük együtt 37-re emelkedett a fertőzöttek száma. A betegek közül többen jártak külföldön, fertőzött országokban. Szlovéniában 141, Szerbiában pedig 41 betegről tudni, de csak 21-en szorulnak kórházi kezelésre, és egy beteg van lélegeztetőgépen van.

Aleksandar Vucic szerb elnök szombaton a válságstáb ülése után tartott sajtótájékoztatóján nem zárta ki, hogy Szerbiában is szükséghelyzetet hirdetnek a vírus terjedése miatt, de szerinte egyelőre erre nincs szükség. Kifejtette, hogy a szükséghelyzet alatt értendő a polgárok teljes elszigeteltsége, és kérdéses, hogy ők mennyi időt képesek eltölteni ilyen körülmények között.

„Nem zárom ki ezt a lehetőséget, de abban a pillanatban amikor bevezetik (a szükséghelyzetet), nincs többé kávézó, színház, bár. És akkor a hadsereg kivonul az utcákra, és tudjuk mi lesz a vége” – idézte Vucicot honlapján a B92 rádió.

A magánklinikákat nem fogják bevonni

A szerb államfő leszögezte, hogy elegendő laboratórium áll rendelkezésre a vírustesztek elvégzésére, és ebbe a magánklinikákat nem fogják bevonni.

Vucic szerint járvány közepette nem is a tesztek mennyisége a kulcsfontosságú dolog, hanem hogy a polgárok ne a pletykák és ostobaságok vezéreljék, hanem a szakemberek útmutatásai szerint cselekedjenek. Arra kérte az idősebbeket, hogy ne hagyják el otthonaikat, az idősotthonok pedig arra, hogy engedjék ki a bentlakókat bevásárolni.

Klaus Iohannis román elnök szombaton kihirdetett egy jogszabályt, amelynek értelmében a 12 évnél kisebb egészséges gyereket vagy 18 évnél kisebb fogyatékkal élő gyereket nevelő szülők szabadnapot kérhetnek munkáltatójuktól, amennyiben a hatóságok rendkívüli esetek miatt elrendelték az iskolák bezárását.

A törvénytervezetet az ellenzéki szociáldemokrata párt és a liberális ALDE néhány törvényhozója kezdeményezte még tavaly év elején, de az utóbbi napokban a parlament felgyorsította a jogszabály elfogadásának eljárását a koronavírus-járványra való tekintettel.

Romániában szerdától zárva vannak az iskolák

A jogszabályt Klaus Johannis is rekordidő alatt hirdette ki tekintettel arra, hogy a parlament csütörtökön szavazta meg a törvényt. Romániában szerdától zárva vannak az iskolák és az óvodák.

Eközben a Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága közleményében bejelentette, hogy a Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök által kihirdetett, az összes nemzetközi repülőjáratra, március 15-e éjféltől vonatkozó korlátozás miatt a légitársaság további értesítésig felfüggeszti lengyelországi járatait.

Március 15-én éjféltől külföldi állampolgárok nem léphetnek be Lengyelországba, a külföldről érkező lengyel állampolgárokat pedig karanténba zárják.

A légitársaság jelezte: a lehető leghamarabb tájékoztatja utasait a járatok törléséről, valamint a már kifizetett viteldíjak visszatérítésének lehetőségeiről, ha jegyüket a wizzair.com honlapon vagy a légitársaság mobilalkalmazásában vásárolták meg. Az utazási irodán keresztül foglalókat arra kérték, hogy lépjenek kapcsolatba az irodával, amelyen keresztül jegyüket lefoglalták.