A brit kormány nem terjeszti ki a járványellenes intézkedéseket

 

A brit kormány úgy döntött hétfői ülésén, hogy jelenleg nincs szükség az új típusú koronavírus terjedése elleni eddigi intézkedések jelentős kiterjesztésére.

Boris Johnson miniszterelnök vezetésével délután ülést tartott a kormány különleges helyzetekben összehívott tanácskozó testülete (COBRA), amely meghallgatta a vezető járványügyi szakértők beszámolóját az országos helyzetről.

Ennek alapján a Downing Street szóvivőjének beszámolója szerint az a döntés született, hogy Nagy-Britanniában a hatósági intézkedések továbbra is a vírus terjedésének féken tartását célzó szakaszban maradnak.

Ez azt jelenti, hogy a brit kormány változatlanul a fertőzések korai felderítésére összpontosítja a figyelmet, illetve annak felkutatására, hogy az azonosított fertőzöttek kikkel álltak kapcsolatban.

A következő lépés a tömegrendezvények betiltása lenne

A kidolgozott intézkedési tervek következő szakaszának hivatalosan megfogalmazott célja a járvány terjedésének késleltetése lenne egyebek mellet nagyszabású tömegrendezvények – például sportesemények – betiltásával.

Boris Johnson szóvivőjének megfogalmazása szerint a kormányfő minden esetben a rendelkezésére álló legjobb tudományos tanács alapján hozza meg döntését, és az érvényes útmutatás jelenleg az, hogy a tömegrendezvények betiltása vagy halasztása nem szükséges, így az nincs is napirenden.

Ahhoz, hogy a brit kormány kiterjessze a járványellenes intézkedéseket, az angliai tisztifőorvos, Chris Whitty és a kormány tudományos főtanácsadója, Sir Patrick Vallance egybehangzó ajánlása szükséges.

A brit egészségügyi minisztérium hétfő délutáni összegzése szerint az előző 24 órában 46 páciens szervezetében mutatták ki újonnan a Covid-19 elnevezésű betegséget okozó SARS-CoV-2 koronavírust, így az azonosított nagy-britanniai fertőzöttek száma jelenleg 319.

A tárca adatai szerint Nagy-Britanniában hétfőig 24 960 szűrést végeztek, és ezek eredményei között azonosították az eddig talált pozitív leleteket.

Az új koronavírus okozta betegségben eddig négy idős brit állampolgár halt meg. Három beteg Nagy-Britanniában, egy további páciens - aki a Japán partjainál vesztegzár alá vont Diamond Princess óceánjárón utazott - egy japán kórházban hunyt el.

Büntetőeljárásra számíthatnak azok, akik nyerészkedés céljából vásárolnak fel egyes termékeket

A brit kormány hétfőn külön felhívásban erősítette meg, hogy semmi nem indokolja az áruházakban tapasztalható felvásárlást. A felhívás szerint azok, akik nyerészkedés céljából vásárolnak fel egyes termékeket, büntetőeljárásra számíthatnak.

A brit üzletek polcairól az utóbbi napokban jórészt eltűntek a kézfertőtlenítők, amelyek ugyanakkor sokszoros áron jelentek meg online viszonteladói oldalakon.

Egyes nagy-britanniai szupermarketek a hétvége óta korlátozzák az egyszerre megvásárolható mennyiséget bizonyos termékekből.

A Tesco áruházlánc brit üzleteiben például egy-egy alkalommal legfeljebb öt egységnyi vásárolható antibakteriális fertőtlenítőkből, száraztésztákból, tartósított tejből, vény nélkül kapható gyermekgyógyszerekből, ásványvízből és zöldségkonzervekből.

A címlapfotó illusztráció.