Meghaladta a százezret a koronavírus-fertőzöttek száma

 

Meghaladta a százezret világszerte a COVID–19 koronavírussal megfertőződöttek száma pénteken 16 órára az AFP francia hírügynökség hivatalos források alapján összeállított összefoglalója szerint.

Kilencvenegy országban több mint százezren fertőződtek meg, és 3407-en haltak meg. A megbetegedések számának jelentős növekedésére – 2492 új eset csütörtökön 18 óra óta – az iráni helyzet az első számú magyarázat, ahol 1234 új megbetegedést regisztráltak.

Kínában (Hongkong és Makaó nélkül), ahol a járvány december végén megjelent, 80 552 megbetegedést regisztráltak, a halálos áldozatok száma 3042. Száznegyvenhárom új fertőzést és 30 új halálesetet jelentettek pénteken. A világ más részeiben pénteken 16 órakor 19 450 esetet (2349 új) és 365 halálozást (31 új) tartottak számon.

Kína után a leginkább érintett országok Dél-Korea (6284 megbetegedés, ebből 196 új, 42 halálozás), Irán (4747 eset, ebből 1234 új, 124 haláleset), Olaszország (3858 eset, ebből 148 halálozás), Franciaország (577 eset, ebből 200 új, 9 haláleset).

Csütörtökön 18 óra óta Kínából, Iránból, Dél-Koreából, Franciaországból, Spanyolországból és Hollandiából jelentettek újabb haláleseteket. A palesztin hatóságok, Szerbia, a Vatikán, Szlovákia, Peru és Bhután jelentette az első megbetegedéseket.

Ázsiában pénteken 16 órakor összesen 88 388 esetet tartottak nyilván (3101 haláleset), Európában 6284 esetet (165 halálozás), a Közép-Keleten 4993-at (127 haláleset), az Egyesült Államokban és Kanadában 194 esetet (12 halálozás), Óceániában 68 megbetegedést (2 haláleset), Afrikából 41, Latin-Amerikából és a Karib-tenger térségéből pedig 34 esetet jelentettek.

Az AFP a fenti mérleget a tudósítói irodái által az illetékes nemzeti hatóságoktól összegyűjtött adatok és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által közölt információk alapján állította össze.