Továbbra is feszült a helyzet a török–görög határon

 

Folytatódtak az összecsapások az Európai Unió külső határánál. Könnygázzal, vízágyúval és gumilövedékkel próbálják megakadályozni a görög katonák, hogy tömegével jussanak át a bevándorlók a török–görög szárazföldi határon. Egyes források szerint halálos áldozata is van az összecsapásoknak. A görögök szerint ez álhír, mint ahogy az is, hogy több tízezren átjutottak a határon. Szerintük a török propaganda terjeszti. Azt viszont a görögök is elismerik, hogy a tengeren százával hozzák a hajók a bevándorlókat és menedékkérőket – derült ki az M1 Híradójából.

Európába igyekvő migránsok állnak a szögesdrótkerítés mögött a görög–török határnál (Fotó: MTI/AP/Jánisz Papanikosz)

A török–görög határon negyedik napja tart a patthelyzet. A migránsok több kilométer hosszan tartják ostrom alatt a görög határkerítést. A közeli mezőn már egy sátortábort is kialakítottak maguknak. Azt mondják: nem értik, hogy miért nem engedik őket tovább, hiszen nekik azt mondták, hogy nyitva vannak a határok.

Törökország pénteken jelentette be, nem tartóztatja fel tovább az országban torlódó illegális bevándorlókat. A hír futótűzként terjedt szét a migránsok között. A következménye pedig az lett, hogy elmúlt napokban bevándorlók ezrei rohamozták meg a görög határkerítést, és megpróbáltak áttörni az Európai Unióba.

 

Többször is összecsaptak a görög rendőrökkel, akik könnygázzal és villanógránátokkal oszlatták a tömeget. A görög hatóságok közölték: már

több mint tizenötezer illegális határátlépési kísérletet akadályoztak meg.

A migránsok azonban nem adják fel, folyamatosan próbálkoznak.

A napok óta tartó összecsapásoknak hétfőn meglett az első áldozata. Török források szerint egy szíriai férfi hétfőn meghalt az egyik határátkelőnél, miután a görög biztonsági erők által kilőtt hanggránát eltalálta. A görög kormány szóvivője a Twitteren hazugságnak és török propagandának nevezte a hírt.

Időközben a világhálón a görög védemi minsztérium felvételei is terjedni kezdtek. Ezen egyes feltételezések szerint az látható, hogy a török oldalon, a migránsok között török rendőrök is feltűntek, akik lövéseket adhattak le a görög hatóságok irányába. Természetesen a törökök is visszautasítanak minden feltételezést.

(Fotó: MTI/EPA/Erdem Sahin)

Az utánpótlás folyamatos: szünet nélkül érkeznek az emberek Törökország nyugati részébe. A bevándorlók csoportokba verődve gyalogolnak, de buszok és vonatok is elindultak az Európai Unió irányába. Az úton lévők számát egyelőre megbecsülni sem lehet, hiszen Törökországban több mint három és fél millió menedékkérő torlódott fel.

Görögország minden erejével azon van, hogy megvédje határait. Maximálisra emelték a készültségi szintet: rohamrendőrök, katonák és határőrök lepik el a határmenti területeket. Az ostrom alatt tartott átkelőnél pedig hétfőn pengés dróttal erősítették a migránsok által megrongált kerítést.

A Görögország előtt álló kihívás európai kihívás

A szárazföldi határ mellett egyre inkább figyelni kell az égei-tengeri eseményekre. A görögök is elismerik, hogy ott továbbra sem működik a zárás, 24 óra alatt legalább ezer bevándoló ért partot. Az égei-tengeri szigetek lakói egyre határozottabban tiltakoznak a tengeren érkező illegális bevándorlók ellen.

Az elmúlt négy évben többnyire a török parti őrség akadályozta meg, hogy egyáltalán útnak induljanak az embercsempészek hajói, de a hét végén itt is „kinyitotta a kapukat” Recep Tayyip Erdogan török elnök.

Vasárnap reggel kisebb tömeg várta az illegális bevándorlókat Termi kikötőjében. A leszbosziak nem engedték kikötni a Törökországból útnak indult gumicsónakot. Azt kiabálták a migránsoknak, hogy menjenek vissza oda, ahonnan jöttek, és hogy a határ le van zárva.

(Fotó: MTI/EPA/ANA-MPA/Oresztisz Panajotu)

A török parti őrség hétfőn vette videóra, ahogy a görög hatóságok egy migránsokkal teli gumicsónakot próbáltak visszafordítani Törökország felé, nem messze a török partoktól. Elrettentésképpen figyelmeztető lövéseket is leadtak, és hajójukkal megpróbálták elvágni az illegális határátlépők útját.

Válaszul a görög hatóságok is nyilvánosságra hoztak egy felvételt. Ezen az látszik, ahogy egy török hajó egészen a görög felségvizekig kísér egy migránsokkal teli csónakot, mielőtt magára hagyja a fedélzeten összezsúfoldódott, csaknem ötven embert. A görögök azt állítják: nem sokkal később a migránsok szándékosan borították fel a lélekvesztőt, hogy kiprovokálják a parti őrség beavatkozását. Az emberek többségét kimentették a vízből, egy kisgyermek azonban meghalt.

Görögország vasárnap egy hónapra felfüggesztette a menedékkérelmek befogadását, az ország határain pedig a legmagasabbra emelték a készültségi szintet.

Tömeges és irányított népvándorlás indult

Szárazföldi és tengeri határaink felé szervezett, tömeges és irányított népvándorlás indult, amit Törökország szít és irányít, megszegve az Európai Uniónak tett vállalásait. Törökország ezzel a lépéssel beállt az emberkereskedők sorába. Ezek az emberek erőszakkal próbálnak belépni a görög területre, annak ellenére, hogy világossá tettük: nem engedélyezzük a belépésüket” – mondta a görög kormányszóvivő a vasárnapi rendkívüli kabinetülés után.

(Fotó: MTI/EPA/Erdem Sahin)

A görögök erőfeszítései ellenére vasárnap reggel óta csaknem ezerkétszáz illegális bevándorló érkezett a görög szigetekre Törökországból. Azután indultak meg a határok felé, hogy Ankara bejelentette: nem tartóztatja fel tovább az országban torlódó tömegeket.

A török elnök hétfőn azt mondta: már most százezrek tartanak Európa felé,

hamarosan pedig milliós tömeg indul meg a határok felé.

Hónapokkal ezelőtt megmondtam, hogy ha a Nyugat nem veszi ki a részét e teherből, megnyitjuk a kapukat. Nem vették komolyan a szavaimat, azt hitték, blöffölök. És most, hogy megnyíltak a kapuk, egymás után jöttek a telefonhívások, hogy zárjuk be azokat. Mi pedig megmondtuk, hogy a téma le van zárva, a kapuk már nyitva vannak ” – mondta Erdogan.

Az Európai Bizottság elnöke hétfőn arról beszélt: megérti a törökök helyzetét. Ursula von der Leyen ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy Törökországnak nem lett volna szabad elengedni a migránsokat Európa felé.

Amit most látunk, az nem lehet válasz vagy megoldás a kialakult helyzetre. Ezért párbeszédet szorgalmazunk Törökországgal minden politikai szinten” – mondta a bizottság elnöke.

Az EU és Törökország közötti menekültügyi megállapodás ötletgazdája, Angela Merkel német kancellár azt mondta: nem szabad hagyni, hogy a politikai válságnak a bevándorlók igyák meg a levét.

Elfogadhatatlannak tartjuk a jelenlegi helyzetet. Ezeket a bevándorlókat arra ösztönzik, hogy induljanak el a határok felé, ám ott zsákutcába kerülnek. Nem politizálhatunk a bevándorlók kárára. Nem hozhatjuk őket még nehezebb helyzetbe, megkönnyítve ezzel az emberkereskedők dolgát” – mondta Merkel, ugyanakkor azt is leszögezte, hogy

Németország nem akarja befogadni a görög–török határon gyülekező embereket.