Újabb olasz fertőződött meg a tenerifei hotelben

 

Újabb olasz vendégnél mutatták ki a koronavírus-fertőzést abban a karantén alá vont tenerifei szállodában, ahol magyarok is tartózkodnak.

A Tenerife nyugati partjánál lévő Costa Adeje üdülőhely H10 Costa Adeje Palace nevű szállodája (Fotó: MTI/AP)

A Kanári-szigetek kormányának vasárnapi közleménye szerint az újabb fertőzött egészségi állapota jó, csakúgy mint a korábban regisztrált négy páciensnek. Mindannyian ugyanannak a tízfős olasz turistacsoportnak a tagjai. A társaságból négy embert kórházban kezelnek, a többiek szállodai szobáikban vannak elkülönítve.

A négycsillagos tengerparti komplexumban kedden rendelték el a vesztegzárat, miután igazolták az első megbetegedést egy 69 éves olasz orvosnál. A helyi kormány csütörtökön engedélyt adott arra, hogy a 723 szállóvendég közül 130-an elhagyhassák a hotelt, mivel ők csak hétfőn érkeztek, így nem kerültek kapcsolatba a turistákkal, akiknél kimutatták a fertőzést.

A vendégek kisebb csoportokban, fokozatosan távoznak, vasárnap délelőttig 73-an hagyták el szállodát. Annak érdekében, hogy a hotel többi, külföldi vendége is hazautazhasson, a spanyol hatóságok továbbra is tárgyalnak az érintett országokkal – áll a közleményben.

A karantén 25 különböző nemzetiségű turistát érint. A szállodában öt magyar van, egy idős pár és egy háromfős, kisgyerekes család.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium korábban azt közölte: egyeztetnek a szomszédos országokkal a turisták hazahozataláról, de az sem kizárt, hogy Magyarország repülőt küld az öt magyarért.

Sajtóbeszámolók szerint a medencés komplexumon belül – néhány elkülönített turista kivételével – a vendégek szabadon mozoghatnak, ellátásukról megfelelően gondoskodnak.

Spanyolországban 77 koronavírus-fertőzést regisztráltak eddig, közülük ketten már meggyógyultak. Az ország 17 autonóm közösségéből 13-ból jelentettek megbetegedést.

A regisztrált esetek 90 százaléka Olaszország északi részén járt, vagy közvetlen kapcsolatba került olyan személlyel, aki onnan érkezett a közelmúltban – ismertette a legfrissebb adatokat Fernando Simon, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója vasárnapi sajtótájékoztatóján.

Megerősítette, hogy a dél-európai országban a fertőzés kockázata még mindig mérsékelt, ezért továbbra sem rendelnek el korlátozó intézkedéseket.