Törökország már nem tudja feltartóztatni a menekülőket

 

Törökország már nincs abban a helyzetben, hogy fel tudja tartóztatni a menekülőket – jelentette ki Ömer Celik, a kormányzó török Igazság és Fejlődés Pártjának szóvivője pénteken a CNN Türk hírtelevízió élő adásában arra a korábbi értesülésre reagálva, hogy az ország megnyitotta határait az Európába vágyó menekültek előtt.

Szíriaiak ülnek a görög határ mentén fekvő északnyugat-törökországi Edirne városába induló buszok egyikén (Fotó: MTI/EPA/Erdem Sahin)

Cikkünk frissült.

Kifejtette: a Szíriában zajló támadások következtében mozgolódás van mind Törökországban az Európába, mind Szíriában a Törökországba tartók körében.

A szóvivő emlékeztetett: Törökország már korábban közölte, hogy kapacitásai megteltek, nem bír el egy újabb menekülthullámot, és ezért a kialakuló nyomás már nem tartható a saját oldalán. „Ankara menekültpolitikája nem változott, de már nincs abban a helyzetben, hogy fel tudja tartoztatni a menekülőket” – mondta Celik.

Görögország és Bulgária is megerősíti a Törökországgal közös határai védelmét.

Konkrét támogatást akarnak látni az Európai Uniótól

A szóvivő hozzátette: konkrét támogatást akarnak látni az Európai Uniótól. Csütörtökön 33 török katona meghalt, mintegy 30 pedig megsebesült egy légi csapásban a Törökországgal határos északnyugat-szíriai Idlíb tartományban.

A források szerint a támadást a szíriai kormányhadsereg vagy a vele szövetséges Oroszország légiereje hajthatta végre.

A légi csapás hírére Recep Tayyip Erdogan török elnök összehívta stábját rendkívüli ülésre csütörtök este, Mevlüt Cavusoglu külügyminiszter pedig telefonon egyeztetett Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral az Idlíbben történtekről. A Reuters hírügynökségnek a török biztonsági erők két tisztje pénteken azt mondta, hogy a török hadsereg tüzérsége válaszul lőni kezdte a szíriai kormányerők idlíbi állásait.

Ezzel párhuzamosan csütörtök késő este a Reutersnek egy név nélkül nyilatkozó magas rangú török tisztviselő azt is mondta, hogy Törökország úgy döntött, tovább már nem tartóztatja fel sem tengeren, sem szárazföldön az Európába igyekvő szíriai menekülteket.

Az illető elmondása szerint a török rendőrség, parti őrség és határőrség parancsot kapott arra, hogy ne állja útját a szíriai menekülteknek. Az egyelőre nem világos, hogy a Reuters-jelentések miért kifejezetten csak a szíriai menekülteket említik.

Hami Aksoy török külügyi szóvivő pénteki közleményében azt írta, hogy a szíriai események, amelyek miatt emberek százezrei váltak földönfutóvá Idlíb tartományban, tovább növelték a már amúgy is Törökországra nehezedő migrációs nyomást.

Aksoy aláhúzta: több Törökországban tartózkodó menekült és migráns, akit a fejlemények aggodalommal töltöttek el, megindult a nyugati határok felé. „Amennyiben romlik a helyzet, ennek kockázata fokozódni fog” – hívta fel a figyelmet.

Fahrettin Altun, a török elnöki hivatal kommunikációs igazgatója Ankarában újságíróknak azt nyilatkozta, hogy „Törökországnak nem maradt más választása, mint lazítani azon a határozott szándékon, amelyet a menekültek jelentette nyomás féken tartása iránt tanúsított”.

Törökországot, amely annyira intenzíven harcolt azért, hogy feltartóztassa a menekültáradatot, hogy helyet, szállást találjon a menekülteknek, és megfékezze a terrorizmust, egyedül hagyták, így csak „egyetlen lépést tehetett” – fogalmazott.

Az NTV török hírtelevízió péntek reggel arról számolt be, hogy egy körülbelül 150 fős afgán menekültcsoport tart a Törökország és Görögország közötti pazarkulei határátkelőhöz, miután a Törökország és Bulgária közötti kapikulei átkelőhelynél nem jártak sikerrel. A menetben nők és gyerekek is vannak.

A menekülteket afgán egyesületek buszokkal szállították 

Az NTV helyszíni tudósítója úgy tudja, a kapikulei határőrök azt mondták a menekülteknek, hogy ott nem kelhetnek át, csak erdős területen vagy a görög–bolgár határfolyón, az Evroszon keresztül.

A tudósító értesülése szerint a menekülteket afgán egyesületek buszokkal szállították Isztambulból a kapikulei határhoz, ahol legalább két órát várakoztak a fagyponthoz közeli hidegben.

Egy törökül is beszélő afgán nő a riporternek azt mondta, hogy hajnali egykor érkezett hozzájuk a hír a határnyitásról, az autóbuszok pedig már várták őket és ingyen elhozták a határra. A nő állítása szerint a török csendőrök azt mondták neki, hogy a tengeri átkelés engedélyezett.

A Demirören török hírügynökség ezzel párhuzamosan 300 olyan menekültről írt, aki Isztambulból jött és a pazarkulei határátkelőhöz tart. A Demirören úgy tudja, hogy szíriaiak, irániak, irakiak, marokkóiak és pakisztániak is vannak közöttük.

Mindazonáltal hozzáteszik: folyamatosan nő a határhoz közeli Edirne városába érkezők száma. A hírügynökség továbbá jelentett arról is, hogy az Égei-tenger partján, a török Canakkale tartomány Ayvacik körzetében is gyülekezni kezdtek a menekültek, hogy átkeljenek a görög Leszbosz szigetére, valamint Izmir tartomány Dikili körzetében is 160 migráns sereglett össze a tengerparton.