Tíz év börtönt kapott a volt prágai imám

 

Tíz év börtönre ítélte pénteken a prágai fővárosi bíróság Samer Shehadeh egykori prágai imámot terrorista csoporthoz való tartozásért és terrorizmus támogatásáért.

A bírósági döntés még nem jogerős. A volt imám a per folyamán beismerte, hogy pénzt gyűjtött és küldött egy muzulmán szervezeten keresztül Szíriába, és segítséget nyújtott testvérének Omarnak, illetve Omar feleségének Fátima Hudkovának, hogy Szíriába utazhassanak és csatlakozhassanak a muzulmán szélsőségesekhez.

Omar Shehadehet és feleségét távollétükben a prágai fővárosi bíróság 11, illetve 6 éves szabadságvesztésre ítélte.

Samer Shehadeh a tárgyaláson elismerte a terhére rótt cselekedeteket, de azt állította, hogy azok nem minősülhetnek bűncselekménynek, mert szerinte a kormányon lévő hivatalos szíriai rendszer nem törvényes, és a szervezet – a Haját Tahrír as-Sám, korábban an-Núszra Front –, amelyhez testvére és sógornője csatlakozott, nem terrorista.

A vádirat szerint a volt imám 2016 novemberében először testvérének, majd néhány hónappal később sógorasszonyának segített Szíriába jutni és csatlakozni az an-Núszra Fronthoz. A szervezetnek közvetítők útján több alkalommal is pénzt küldött, amelyet részben a csehországi muzulmánoktól gyűjtött. Az emberek azonban nem tudták, hogy az adományukat mire fogja használni.

„Megkérdőjelezhetetlen bizonyítékaink vannak arra, hogy Samer Shehadeh és Omar Shehadeh jól tudta, kit támogat” – indokolta a döntést Katerina Radkovská, a prágai bírósági testület elnöke. Szerinte Hudková védekezése - azt állította, hogy ő otthon tartózkodott, s csak mosott és főzött férjére – sem állja meg a helyét, mert korábban több esetben is kinyilvánította, hogy dzsihadista harcos kíván lenni.

Samer Shehadeh volt prágai imám, akit már több éve megfigyelés alatt tartottak a cseh titkosszolgálatok, 2017-ben utazott a Közel-Keletre és Jordániában tartóztatták le. Csehországba 2018 novemberében hozták vissza, s azóta vizsgálati fogságban van. Tevékenységétől a csehországi muszlim közösségek már korábban elhatárolták magukat.