Kisebb csoportokban távoznak a vendégek a vesztegzár alá vont tenerifei hotelből

 

Kisebb csoportokban kezdtek távozni a vendégek abból a tenerifei szállodakomplexumból pénteken, ahol karantént rendeltek el négy napja, miután az egyik olasz turistánál kimutatták a koronavírus-fertőzést.

Az első körben kilencen hagyhatták el a négycsillagos tengerparti hotelt, olyan spanyol állampolgárok, akik a Kanári-szigeteken élnek. Őket külföldi és spanyol turisták csoportja követte – közölte a helyi kormány egészségügyi tanácsosának szóvivője.

Emlékeztetett: a hotel 723 vendége közül 130-an távozhatnak, ugyanis mindannyian csak hétfőn érkeztek, és így nem kerültek kapcsolatba azzal a négy olasz turistával, akiknél beigazolódott a fertőzés, mivel ők addigra már kórházban voltak.

A távozó vendégek tünetmentesek, de egészségi állapotuk alakulását figyelemmel kell kísérni. Továbbra is naponta kétszer meg kell mérni test-hőmérsékletüket, hogy nem lázasodnak-e be, ami a fertőzés egyik jellemző tünete –tudatta.

A szállodában maradóknak sincsenek tüneteik, ezért a külföldi állampolgárok esetében a szigetek kormánya már felvette a kapcsolatot az érintett konzulátusokkal annak érdekében, hogy megszervezzék esetleges hazaszállításukat.

A négycsillagos tengerparti hotelben öt magyar, egy idős pár és egy háromfős, kisgyerekes család is tartózkodik.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján beszámolt arról, hogy a helyszínen tartózkodó tiszteletbeli konzul és a Madridból érkezett konzult utasítást kapott: egyeztessenek a szomszédos országok megbízottaival, szervezik-e állampolgáraik hazahozatalát.

Az államtitkár közölte, hogy tájékoztatta a spanyol elképzelésről az operatív törzset, és Pintér Sándor belügyminiszter azt mondta, Magyarország repülőt küld az öt magyarért, ha az a járható út. Spanyolországban eddig 27 koronavírus-fertőzést regisztráltak, közülük 25-öt ezen a héten. A betegek túlnyomó többsége Olaszország északi részén járt a közelmúltban.

A spanyol egészségügyi hatóságok szerint a fertőzés kockázata mérsékelt az országban.