Ausztriában is találtak koronavírus-fertőzötteket

 

Ausztriában is megjelent a COVID–19 járványt okozó koronavírus, két ember fertőződött meg Tirolban – közölte egy helyi egészségügyi szóvivő kedden. Közben egy magyar nő Bécsben kórházba került fertőzés gyanújával.

Cikkünk frissült.

Ausztriában elsőként egy olasz, a lombardiai Bergamóból származó párnál állapították meg a koronavírus-fertőzést. A nő Innsbruckban dolgozik, hazalátogatott Olaszországba, majd párjával közösen pénteken visszatértek Innsbruckba.

A nő szombaton észlelte először a tüneteket, vasárnapra pedig mindketten belázasodtak, majd maguk jelentkeztek az innsbrucki klinikán. Günter Weiss, az innsbrucki egyetemi klinika belgyógyászati osztályának vezetője arról tájékoztatott, hogy azóta mindketten láztalanok, és jól vannak.

A hatóságok következő lépésként felveszik a kapcsolatot a betegek hozzátartozóival, és tájékoztatják őket a további teendőkről. A fiatalokat várhatóan a hétvégéig karanténban tartják.

A fertőzéses megbetegedéseket követően Tirol tartomány vezetése elrendelte, hogy átmenetileg zárják le a nő lakását, valamint azt a belvárosi hotelt, ahol dolgozott, többek között azért, hogy kiderítsék: hogyan fertőződtek meg a fiatalok, illetve felkutassák azokat a személyeket, akikkel kapcsolatban álltak. A biztonság és elővigyázatosság a legfontosabb – mondta Tirol tartományi vezetője, Günther Platter.

Nincs ok a pánikra” – hangsúlyozta Günther Platter tiroli kormányzó, és erre hívta fel a figyelmet Sebastian Kurz osztrák kancellár is hétfőn.

Platter közölte: az innsbrucki klinikán szakrendelőt állítanak fel a koronavírus-gyanús esetek számára. A tartományi honlapon folyamatosan tájékoztatják a lakosságot az aktuális információkról, és egy forródrótot is létrehoztak a betegséggel kapcsolatos kérdések tisztázására.

Közben egy Bécsben élő magyar nő kórházba került az osztrák fővárosban koronavírus gyanújával. Miháczi Beáta az M1 stábjának elmondta, hogy január vége óta folyamatosan járta Európát. Legutóbb Velencében volt, onnan vonattal utazott haza az osztrák fővárosba, azóta azonban nem érzi jól magát. belázasodott, ezért felhívta a koronavírussal kapcsolatos ügyeleti telefonszámot. Miután elmondta tüneteit, azonnal kórházba szállították.

Ausztriában 59 kórház rendelkezik a koronavírusos esetek ellátásához szükséges felszereltséggel az osztrák egészségügyi minisztérium kedden közzétett listája szerint. Ezek közül tizenöt Felső-Ausztriában, tizennégy Alsó-Ausztriában, nyolc Tirolban, hat Salzburgban, öt–öt Karintiában és Vorarlbergben, négy Stájerországban, egy pedig Burgenlandban található. Bécsben külön kórház foglalkozik a koronavírus-gyanús betegekkel.

Az új koronavírus több mint 2600 emberéletet követelt, a fertőzöttek száma körülbelül 80 ezer. A megbetegedések és halálozások túlnyomó többsége a vírus gócpontjának számító kínai Hupej tartományban történt. A kórokozó eddig 29 országban jelent meg. Európán belül Olaszországban a legsúlyosabb a helyzet.

Korábban megírtuk, hogy Horvátországban megjelent az új típusú koronavírus. Andrej Plenkovic horvát kormányfő kedden bejelentette, hogy az első fertőzött egy fiatal férfi, aki február 19-e és 21-e között Milánóban tartózkodott.