Bocsánatot kért a japánok internálásáért Kalifornia

 

Kalifornia bocsánatot kért az Amerikában élő japánoktól az internálásukért a második világháború idején.

A nyugati parti állam törvényhozása egyhangúlag elfogadott határozatban fejezte ki sajnálatát és kért bocsánatot azért, mert annak idején hátrányosan megkülönböztette a japán nemzetiségű amerikai állampolgárokat és segédkezet nyújtott a szövetségi kormányzatnak abban, hogy internálótáborokba küldjék őket.

A határozat elfogadására meghívták a 96 esztendős Kiyo Satót is.

Az asszony a kaliforniai főváros, Sacramento környékén, egy kis faluban született, nyolcgyermekes japán családban. Életéről és megpróbáltatásairól 2010-ben könyv is megjelent, s ő maga is szerzője egy könyvnek, amely a japán nemzetiségű amerikaiakról szól.

A kaliforniai határozat leszögezi: a japánellenes érzelmek már jóval a második világháború előtt, 1913-ban hatalmukba kerítettek amerikaiakat. Akkor fogadták el ugyanis azt a törvényt, amely megtiltotta, hogy „idegenek” mezőgazdasági termelésre alkalmas földeket vásárolhassanak, vagy akár csak bérelhessenek is.

Hét évvel ezután Kalifornia megtiltotta mindenkinek, aki japán felmenőkkel rendelkezett, hogy földet vásárolhasson.

1942. február 19-én Franklin Delano Roosevelt amerikai elnök rendeletet írt alá, amelynek értelmében 10 internálótáborba zártak mintegy 120 ezer japán nemzetiségű amerikai állampolgárt az Egyesült Államok nyugati tagállamaiban és Arkansas államban.

A kormányzat ugyanis attól tartott, hogy miután az Egyesült Államok – a hawaii Pearl Harbor japán bombázása után – belépett a második világháborúba, a japán gyökerű amerikaiak esetleg Tokiót támogathatják. Gavin Newsom kaliforniai kormányzó február 19-ét az emlékezés napjává nyilvánította.

Így tett Idaho és Arkansas állam is.