Matteo Renzi támadásba lendült Conte ellen

 

Matteo Renzi, a legkisebb olasz kormánypártnak, az Élő Olaszországnak (IV) a vezetője feltételeket szabott Giuseppe Conte miniszterelnök hivatalban tartásához egy szerda esti televíziós műsorban, miután tavaly szeptemberben éppen az ő „közbenjárása” eredményezte a második Conte-kormány megalakulását.

Matteo Renzi (Fotó: EPA/Alessandro Di Meo)

Renzi nem először szorgalmazza Conte „lecserélését”, aki a parlamenti túlélésre játszva nem tud reformokat felmutatni. Hivatalban tartásáért cserébe az IV vezetője most azt követelte tőle, hogy vezesse be a miniszterelnök közvetlen megválasztásának intézményét, és törölje el a minden állampolgárt megillető alapjövedelmet, amelyet az első Conte-kormány egy éve vezetett be az Öt Csillag Mozgalom (M5S) választási ígéretének megvalósításaként.

Renzi a RAI közszolgálati televízió legnépszerűbb politikai műsorában, a Porta a Portában hozzátette: pártja a kormány által tervbe vett igazságügyi reformot sem támogatja, és ha húsvétig nem sikerül megállapodniuk, akkor a párt bizalmatlansági indítványt kezdeményez az igazságügyi miniszterrel szemben. Egyes vélemények szerint Renzi maga akar ismét kormányt alakítani, ehhez lassan, de fel akarja őrölni a kabinetet.

Renzi főtitkára volt a jelenleg legnagyobb kormányzó erőnek, a Demokrata Pártnak (PD), 2015 és 2016 között pedig miniszterelnök. 2016 decemberében az általa szorgalmazott alkotmányos referendum bukása miatt távozott a kormányfői székből. Mostani nyílt támadása rávilágít a kormányon belüli feszültségekre: jól tudja, hogy Conte magától nem fog félreállni, ezért kényszeríteni akarja. Amikor tavaly nyáron Matteo Salvini, a Liga vezetője bejelentette, hogy kilép az M5S-szel közös kormányból, Renzi színfalak mögötti politikai taktikázásának köszönhetően előre hozott választások helyett az M5S végül a PD-vel folytatta a kormányzást, élén a korábbi miniszterelnök Giuseppe Contéval.

Renzi októberben új pártot alapított, és így az IV kormányerővé vált. Most azt mondta, azért akadályozta meg, hogy Salvini kormányra kerüljön, mert a Liga elnöke ki akarta vezetni Olaszországot az eurózónából, és emelni akarta az általános forgalmi adót.

Renzi pártja 15 szenátorának szavazatán múlik most a Conte-kormány többsége a felsőházban, és az IV szerdán is a jobboldali ellenzékkel szavazott.

A tévéinterjúban Renzi felvázolta politikai elképzeléseit: azt hangoztatta, hogy a 2018-ban megválasztott római parlament tagjai nem akarnak lemondani tisztségükről, ezért idén biztosan nem várhatóak törvényhozási választások, „talán 2021-ben”. A politikus ezért előre hozott választások helyett miniszterelnök-cserét javasolt, valamint szorgalmazta egy átmeneti kormány felállítását, amely alkotmányos reformokat hoz, és elvezeti az országot a következő választásokig.

Lépését eltérően értékelték az elemzők: a HuffingtonPost.it úgy vélte, hogy Renzi eltalálta, de nem süllyesztette el Giuseppe Conte hajóját.

Renzi ismét magát állította reflektorfénybe, hogy ő szabhassa meg a játékszabályokat, és kézben tarthassa a kormányt” – írta a hírportál.

Más vélemények szerint a felmérésekben 5 százalékos népszerűségűnek mért IV vezetője hosszú távra tervez: az idős Silvio Berlusconi korábbi kormányfő által üresen hagyott centrumot akarja elfoglalni, és erről meg akar állapodni a jobboldallal. Ezért közeledik a Salvini vezette ellenzék felé. Ráadásul Renzit és Salvinit a közös vetélytárs, Giuseppe Conte félreállításának szándéka is összeköti. Conte viszont visszavághat, azaz bizalmi szavazást kérhet maga ellen a parlamentben, amelyen elemzők szerint Renzi pártja nem támogatná a leváltását, mivel az IV sem kívánja kockáztatni az előre hozott választásokat.