Zuckerberg: Új szabályozási rendszert kell kidolgozni a Facebook esetében

 

Új szabályozási rendszert javasol a közösségi médiában Mark Zuckerberg.

A Facebook közösségi portált működtető amerikai vállalat igazgatója hétfőn az EU vezetőivel találkozott. A vezérigazgató javaslatokat tartalmazó csomagot nyújtott át Vera Jourova demokráciáért és átláthatóságért felelős uniós biztosnak, aki előzőleg a Facebookot tette felelőssé a Cambridge Analytica néven elhíresült, adatokkal való visszaéléssel kapcsolatos 2018-as botrány miatt.

Sajtóinformációk szerint Zuckerberg a találkozó során a gyűlöletbeszéd és a dezinformáció erősebb ellenőrzésének szükségességét hangsúlyozta a közösségi platformokon, de egyúttal felhívta a figyelmet a véleménynyilvánítás szabadságára.

A javaslati csomagban a Facebook vállalat azt emelte ki, hogy a közösségi portálokat működtető vállalatok felelősségére vonatkozó törvények, amelyek büntetik az illegális tartalmak megjelenését nem passzolnak az internetes környezethez.

Jourova azt nyilatkozta, hogy megállapodott a Facebook vezérigazgatójával az adatok és algoritmusok nagyobb átláthatóságának szükségességéről. Emlékeztette egyúttal Zuckerberget, hogy az EU szigorú adatvédelmi szabályokkal rendelkezik, amelyeket az általános adatvédelmi rendelet tartalmaz.

A Facebooktól azt várjuk, hogy erőteljesen alkalmazza ezeket a szabályokat Európában” – hangsúlyozta.

Kiemelte továbbá, hogy az olyan európai internetes szabályozók, mint például a magatartási kódexek jó eredményeket értek el, de a platformok felelőseinek nagyobb kötelezettséget kell vállalniuk.

A Facebooknak kell eldönteni, hogy a jó vagy a rossz érdekek oldalára áll ”– nyomatékosította.

Thierry Breton belső piacért felelős uniós biztos azt nyilatkozta a találkozó után, hogy a Facebooknak kell alkalmazkodni az európai szabályokhoz, nem pedig fordítva.

A javaslatcsomag véleménye szerint nem dolgozta ki kellőképpen a Facebook felelősségére vonatkozó előírásokat, és nem tett említést a vállalatnak a piacon szerzett dominanciájáról.