Uniós és nemzetközi adományozók több mint egymilliárd euróval segítik Albánia újjáépítését

 

A nemzetközi és európai uniós adományozók 1,15 milliárd euróval segítik Albánia újjáépítését a tavalyi földrengés után – jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hétfőn az Albánia megsegítésére összehívott adományozó konferencia után Brüsszelben.

Albánia számunkra fontos partner és barát, és reméljük, egy nap tagországként üdvözölhetjük. Kiállunk a szolidaritás és az egymásért való felelősségvállalás mellett” – nyilatkozta az uniós vezető.

Edi Rama albán miniszterelnök, azt nyilatkozta, hogy az összeg – mint fogalmazott – „felülmúlja legvadabb elképzelését”, és kifejezte az adományozók iránti háláját.

Mindent megteszünk azért, hogy az európai adófizetők pénzét rendeltetésszerűen használjuk fel. Albánia példát fog mutatni csodálatos újjáépítésével” – mondta.

Az 1,15 milliárd eurós támogatásból az Európai Unió 400 millió eurót biztosít Albánia újjáépítésére. 2019 novemberének végén az Albániát sújtó – a Richter-skála szerint 6,4 erősségű – földmozgás és az azt követő több mint 250 utórengés 51 halottat követelt, a sérültek száma megközelítette a kétezret, 17 ezer család pedig ideiglenes szállásokba kényszerült.

Több száz épület összedőlt, több ezer súlyosan megrongálódott. Az albán kormány két megyében, Tiranában és Durresben katasztrófaállapotot hirdetett ki, és nemzetközi segítséget kért.