Fiatal migráns férfiak követelték a bosnyák-horvát határ megnyitását

 

A bosnyák-horvát határ megnyitását követelte több mint száz migráns délután az egyik boszniai befogadó tábor előtt. A fiatal férfiak egyszerre nyomultak az utcára, ahol hangos skandálásba kezdtek. A rendőrök felsorakoztak velük szemben, így sikerült megakadályozni, hogy elinduljanak a horvát határ felé. Többen lökdösődtek is a rendőrökkel. Napok óta lehetett tudni, hogy csoportosan akarnak megindulni a határ felé, mert abban reménykednek, hogy így könnyebben át is jutnak. Az elmúlt hetekben a magyar határon próbálkoztak hasonló módszerrel többször is, de akkor nem jártak sikerrel – hangzott el az M1 Híradójában.

Migránsok a Bosznia északnyugati részén, Bihac közelében lévő vucjaki befogadótábor sátrai között 2019. december 3-án. (Fotó: MTI/EPA-KEYSTONE)

Szombat délután törtek ki a táborból a velika kladusai befogadóközpont lakói. Az M1 helyszíni tudósítója szerint nagyjából száz férfiról volt szó. A bosnyák-horvát határ megnyitását követelték, és úgy tervezték, hogy gyalog indulnak el a nem messze lévő határátkelőhöz. A délutáni híradás szerint a csaknem százfős csoport a Velika Kladusa melletti Miral befogadóközpontból jutott ki, hogy a néhány kilométerre fekvő horvát-bosnyák határátkelőhöz menjen.

készültség az odáig vezető úton is erős volt, a rendőrséget a határőrség, valamint a fővárosból érkező különleges egységek is segítették. A szombat esti beszámoló szerint a tömeghez nem csatlakoztak új tiltakozók a Miral befogadóközpontból, és máshonnan se, így véget ért a rendbontás. A feszültség megszűntével a rendőri jelenlétet mérsékelték a környéken.

A rendőrök napközben a csoport útját állták, még a tábor bejárata előtt, egy darabig farkasszemet néztek a bevándorlókkal. A migránsok között egy idő után nézeteltérés támadhatott, majd egyikük lökdösődött a rendőrökkel, őt elvezették.

Állóháború Európa és a migránsok között

Az akcióról már napokkal korábban tudni lehetett. A tüntetés szervezői ugyanis ezúttal is zárt közösségi oldalakon, és a táborban terjesztett szórólapokon toboroztak. A papírokra angolul, franciául és arabul is kiírták: minden táborlakót arra szólítanak fel, hogy február 15-én induljanak a horvát határhoz, hogy ott demonstráljanak a rossz bánásmód, a horvát rendőrök fellépése ellen.

Elveszik a pénzünket, és berakják a kabátjuk zsebébe, elveszik a telefonjainkat, és azt is zsebre teszik. Én csak egyet tudok, azt szeretném, ha megnyitnák a határokat” – fogalmazott egy bangladesi férfi, aki saját bevallása szerint már hétszer próbált meg átjutni Horvátországba. A bosnyák rendőrök végül a befogadóközpont kerítése mögé terelték a bevándorlókat.

Az M1-nek nyilatkozó szakértő szerint Európa és az illegális bevándorlók között állóháború zajlik, amit

úgy lehetne leginkább felszámolni, ha megállítanák a bevándorlás szervezőit.

„Nem lehet tudni, hogy kik irányítanak, de azt gondolom, hogy ezek élő szervezetek, amelyeket fel lehet deríteni. A felderítés egy lényeges eleme a határvédelemnek is, mert az állóháborúnak a leggyorsab megoldása, hogyha felszámolják a háttérirányító rendszereket, és arra azért van törvényi lehetőség, hogy aki illegalitásra, bűncselekményre szólít fel vagy buzdít, azt el lehet ítélni”mondta Földi László, az Információs Hivatal volt műveleti igazgatója.

Az elmúlt hetekben a migránsok több csoportban, és többször is megkíséreltek nyomást gyakorolni a határőrizetre. Január végén Horgosnál pedig meg is próbálták áttörni a határt. A térfigyelő kamerák felvételein látszik, ahogyan a fiatal férfiak kidöntik a határkerítés oszlopát, és letapossák a drótot. Ilyesmire 2015 óta nem volt példa. Végül csak három figyelmeztető lövéssel tudták megállítani őket.

100-120 ezer migráns a Balkánon

A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1-en azt mondta, hogy jól szervezett, nyomásgyakorlás áll a háttérben.

Az érkező embereknek, akik állítólag menekültek, vagy legalábbis ők úgy gondolják, hogy nekik Pakisztánból meg Iránból kellett menekülniük, ez nekik nem sajátjuk, ez a nyugat-európai kultúrkörre jellemző demonstráció, tüntetés, a demokráciának egyik lehetősége. Ezt most a magukat NGO-knak nevező, inkább félig-meddig

embercsempész szervezeteknek a koordinációja látható a háttérből”

– mondta Bakondi György belbiztonsági főtanácsadó.

Becslések szerint 100-120 ezer migráns tartózkodik a Balkánon, a napokban pedig már a német belügyminiszter is újabb migrációs hullámra figyelmeztetett egy lapinterjúban. Horst Seehofer azt mondta: az unió külső határán rendkívül erős a nyomás, és ha az ottani országok nem kapnak segítséget, akkor könnyen elképzelhető, hogy megismétlődnek a 2015-ös események.

 

Szakértő szerint előfordulhat még hasonló megmozdulás.

A címlapfotó illusztráció.