Erdogan: Az idlíbi helyzetet nem lehet megoldani

 

Az Idlíb tartományban kialakult helyzetet nem lehet megoldani, amíg a szíriai csapatok vissza nem vonulnak a Törökország és Oroszország által 2018-ban kijelölt demarkációs vonalak mögé – jelentette ki szombaton Recep Tayyip Erdogan török elnök.

Bár Ankara és Moszkva egymással szemben álló feleket támogat a 2011 óta zajló polgárháborúban, együttműködnek a politikai rendezés reményében.

A közel-keleti ország területén fegyveres erővel beavatkozó két hatalom 2018-ban egy feszültségmentesítési övezetet alakított ki a jórészt a kormányellenes erők kezén lévő északnyugat-szíriai tartományban, a damaszkuszi vezetés tavaly indított offenzívája azonban megrendítette a törékeny együttműködést.

Idlíbben a szíriai rezsim erőinek visszavonulása jelenti a megoldást az egyezségben kijelölt határokhoz. Máskülönben mi fogjuk kezelni ezt az ügyet még február vége előtt” – figyelmeztetett a török vezető.

Erdogan hangsúlyozta, nem fog nyugodni, amíg meg nem tisztítják Szíriát a terrorszervezetektől és a damaszkuszi rezsim kegyetlenségétől.

Az NTV török televíziónak adott interjújában a török államfő arról beszélt, hogy országa nem fogja tétlenül szemlélni, ahogy a szíriai kormányerők gyűrűbe zárják az idlíbi török megfigyelőállásokat.

Erdogan a Pakisztánból Törökországba tartó repülőgépén nyilatkozva hozzátette: Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott megbeszélései a témában nagyon is pozitívak voltak, míg az Egyesült Államok Törökországot támogató nyilatkozatai nem voltak bizalomgerjesztőek.

Az interjúban Erdogan belpolitikai témákról is szót ejtett. Mint mondta, nem fogják halogatni az ellenzéki kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) Törökország legnagyobb hitelintézetében – az Isbankban birtokolt – 28 százalékos részesedésének átruházását a török államkincstárra.

Erdogan tavaly jelentette be, hogy az államkincstár átveszi a CHP Isbank részvényeit, amelyeket a török Köztársaság alapítója Kemal Atatürk hagyott a pártra.

Az Isbank igazgatói tanácsába négy tagot delegáló CHP ellenzi ezt az intézkedést.