Izrael megszakítja a kapcsolatot az ENSZ emberi jogi főbiztosával

 

Az izraeli külügyminisztérium megerősítette csütörtökön, hogy Izrael beszünteti az együttműködést az ENSZ emberi jogi főbiztosával, Michelle Bachelettel, miután annak hivatala (ONHCR) előző nap nyilvánosságra hozott egy listát a ciszjordániai zsidó telepeken üzleti tevékenységet folytató vállalatokról. A bejelentés az Izrael és az ENSZ közötti együttműködés további korlátozását jelenti izraeli részről.

Jiszráel Kac külügyminiszter hivatalának közleménye szerint a 112 céget felsoroló lista a Bojkott, Tőkekivonás, Szankciók (BDS) nevű, Izrael-ellenes mozgalom kampányát szolgálja, és a külügyminisztériumnak szándékában áll megvédeni velük szemben a felsorolásban szereplő, Izraelben működő vállalatokat.

Egyelőre nem világos, hogy miféle gyakorlati következményekkel jár az érintett cégek számára a listára való felkerülésük, de az már bizonyos, hogy az ENSZ ezen hivatalával fennálló kapcsolatok korlátozása azt jelenti, hogy az izraeli hivatalnokok nem válaszolnak a lista összeállításáért felelős főbiztosság megkereséseire – írta az izraeli sajtó csütörtökön.

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa 2016 márciusában fogadott el határozatot a ciszjordániai zsidó telepeken működő vállalatok adatbázisba gyűjtéséről, a listát szerdán hozta nyilvánosságra a tanács kérésére az ENSZ emberi jogi főbiztosának hivatala.

Izrael teljes mértékben elutasította a lista közzétételét, elítélve az összeállításért felelős intézményt, és ígéret tett az izraeli pénzügyi érdekek védelmére. Eközben a palesztinok a nemzetközi jog győzelmeként ünnepelték a lista megjelentetését.

A listán szereplő 112 vállalat közül 94 izraeli, beleértve az összes nagyobb bankot, állami tulajdonban lévő közlekedési vállalatot, valamint a Bezeq, a HOT és a Cellcom telekommunikációs óriásokat. A 18 külföldi céget is tartalmazó listán van továbbá az Airbnb, a Booking.com, az Expedia és a TripAdvisor.

„Ez a lista szégyenteljes behódolás az Izraelnek ártani akaró országok és szervezetek nyomásgyakorlásának” – reagált az izraeli külügyminisztérium még szerdán. Jiszráel Kac külügyminiszter azt állította, hogy a lista közzététele csatlakozást jelent az Izrael-elleneshez bojkottmozgalomhoz, de hangsúlyozta, hogy ennek az adatbázisnak nincsenek valós jogi következményei.

Benjámin Netanjahu miniszterelnök a katonai rádióban szerdán szintén azt mondta, hogy Izrael minden erővel harcolni fog az ONCHR listája ellen, az ott felsorolt vállalkozások védelmében.

Az ellenzéki centrista Kék-fehér párt élén álló Beni Ganz is felsorakozott a kormányoldal mögé. Szerinte a lista közzététele fekete napot jelent az emberi jogok számára, és az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa elvesztette kapcsolatát a valósággal.

Izrael, amely azzal vádolja az ENSZ-t és szervezeteit, hogy Izrael-ellenesek,  2012-ben bejelentette, hogy megszünteti az együttműködést az ENSZ Emberi Jogi Tanácsával, 2019-ben pedig kilépett a világszervezet Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetéből (UNESCO).