Orbán Viktor: Tisztességes alapokra kell helyezni az uniós költségvetést

 

Az uniós költségvetés alapkoncepciója nem sportszerű, és olyan módosítások vannak benne, amelyek a szegényebb országoktól a gazdagok irányába kívánnak pénzeket átcsoportosítani, ezért tisztességes alapokra kell helyezni azt – jelentette ki Orbán Viktor kormányfő Brüsszelben, miután megbeszéléseket folytatott Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével hétfőn.

Orbán Viktor miniszterelnököt fogadta Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)

Cikkünk frissült. 

A miniszterelnök magyar újságíróknak nyilatkozott, és elmondta, sűrű fél év várható, még minden kérdés nyitott, amelyek között az unió 2020 utáni hétéves költségvetése, a migráció, a digitalizáció és a bővítés kérdése szerepel.

Közölte, ezekről nemcsak tárgyalni szeretnének, hanem a többségét le is szeretnék zárni. Szavai szerint a menetrend nagyon ambiciózus, amelynek teljesítése véleménye szerint nem lehetetlen, de mint mondta: „csodát kell hozzá tenni”.

Tájékoztatása szerint a tanács elnökével folyatott megbeszélések többségét az unió 2020 utáni, hétéves költségvetésének kérdése tette ki, ugyanis február 20-ra e témára összpontosítva hívott össze rendkívüli uniós csúcsot Charles Michel.

Elmondta, Magyarország még nem mutatta be a költségvetésre vonatkozó nemzeti számait, a tárgyalások ugyanis még nem tartanak abban a szakaszban.

Kifejtette, az eddig bemutatott tervezet nem változtat az előző hét év rossz gyakorlatán. Olyan igazságtalanságok vannak benne, mint az, hogy a Brüsszelben elosztott pénzügyi alapok esetében a szegényebb országok részesedése 5 százalék, miközben a népesedésük 20 százalékát teszi ki Európának. Az igazságtalanság orvoslásában semmiféle javulás nem mutatkozik – húzta alá.

Közölte, további egyeztetés várható azokkal az országokkal, amelyeknek Magyarországhoz hasonlóan, bajuk van a költségvetés eszmei, szellemi, elvi alapjaival. Ezeket az országokat tájékoztatta a Kohézió Barátai csoport kormányfői szintű szombati, Portugáliában tartott ülésén a költségvetés elvi helyességének helyreállítása érdekében tett konkrét javaslatairól, amelyet hétfőn átadott az uniós tanács elnökének is – mondta.

Mi tisztességes költségvetést akarunk. Ha ez megvan, azon belül a magyarok meg fogják találni a számításukat, vagyis a nekik kedvező számkombinációkat is” – fogalmazott.

Orbán Viktor azon véleményének adott hangot, hogy a február 20-i csúcstalálkozó nem jelenti azt, hogy be is kell fejezni a tárgyalásokat. Jó lenne, de a magyar álláspont szerint a költségvetés minősége fontosabb, mint elfogadásának időpontja – tette hozzá a miniszterelnök.

A február 20-ra összehívott uniós csúcs középpontjában álló, a 2021 és 2027 közötti uniós büdzsé kérdése megosztja a 27 tagállamot az eltérő prioritások és Nagy-Britannia kilépése miatt. Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból azt jelenti, hogy kevesebb elosztható pénz marad, miközben az Ursula von der Leyen vezette új Európai Bizottság a klímaváltozásra és a migrációs ügyekre is szeretne többet költeni.

Az Európai Bizottság a 27 tagállam bruttó nemzeti jövedelme 1,11 százalékának megfelelő összegű költségvetést javasol, az Európai Parlament 1,3 százalékért áll ki, míg több ország nem szeretne egy százaléknál többet.

A miniszterelnök később Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével is megbeszélést folytatott.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt Brüsszelben 2020. február 3-án. (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)

Orbán Viktor délután továbbutazott Rómába, ahol Giuseppe Conte olasz kormányfővel tárgyalt, majd többek között Matteo Salvinivel, a Liga elnökével is találkozik, és felszólal a Nemzeti Konzervativizmus című konferencián.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Giuseppe Conte olasz kormányfő (j) fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt (b) Rómában (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)