Egészségügyi vészhelyzetet hirdettek az Egyesült Államokban

 

Egészségügyi vészhelyzetet hirdettek pénteken az Egyesült Államokban a koronavírus terjedése miatt.

Alex Azar egészségügyi és emberi erőforrásokért felelős miniszter (Fotó: EPA/ Michael Reynolds)

A döntést Alex Azar egészségügyi és emberi erőforrásokért felelős miniszter jelentette be a Fehér Házban tartott sajtókonferencián.

A tárcavezető közölte: az Egyesült Államokba vasárnaptól nem léphetnek be olyan nem amerikai állampolgárok, akik az elmúlt két hétben Kínában jártak. Kivételt jelentenek ez alól az Egyesült Államokban állandó tartózkodási engedéllyel (úgynevezett zöldkártyával) élő kínaiak, és azok, akiknek közvetlen rokonuk él ott.

A Kínából hazatért, vagy charterjárattal hazahozott amerikai állampolgárokat pedig legalább 14 napig tartó karanténba helyezik és közben nagyon alapos vizsgálatnak vetik alá.

Azar mindazonáltal leszögezte, hogy az intézkedések a vírus terjedésének megelőzését szolgálják, az Egyesült Államokban alacsony a járvány kockázata. Beszámolt arról is, hogy jelentős mértékben csökkent az Egyesült Államok és Kína közötti utasforgalom.

Korábban az amerikai külügyminisztérium többször is közleményben óvta az amerikai állampolgárokat a kínai utazásoktól. A sajtókonferencián részt vett Robert Redfield, az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) igazgatója és Ken Cuccinelli, a belbiztonsági tárca ügyvezető miniszterhelyettese is.

Redfield közölte, hogy jelenleg 191 koronavírus-fertőzés tüneteit mutató pácienst vizsgálnak, de egyelőre csupán hat betegnél állapították meg az új típusú tüdőgyulladást.

Cuccinelli pedig bejelentette: ezentúl Kínából érkező repülőgépeket csakis hét amerikai légikikötő fogad: a Kennedy-repülőtér New Yorkban, az atlantai, a chicagói, a Seattle-i, a San Francisco-i, a Los Angeles-i, és a hawaii főváros, Honolulu repülőtere. Ezekben a légikikötőkben ugyanis karanténnak alkalmas külön helyiségeket rendeztek be.

Az amerikai egészségügyi hatóságok pénteken közölték, hogy a kínai Vuhanból eddig repatriált (hazahozott) 195 amerikai állampolgárt kötelezően 14 napig tartó karanténba helyezték. A repülőgép szerdán érkezett vissza Vuhanból, de nem polgári reptéren szállt le, hanem a Los Angeleshez közeli egyik katonai támaszponton.