Athén több mint ezer határőrt vezényel a görög–török határra

 

A görög kormány a következő hónapokban ezerkétszáz határőrt vezényel a görög–török határra, hogy segítsenek a menekültáradat feltartóztatásában – írta az ANA-MPA félhivatalos görög hírügynökség kedden a polgárvédelmi minisztériumra hivatkozva.

Az első négyszáz főt az Evrosz határfolyóhoz küldik majd, míg nyolcszáz társuk az égei-tengeri szigeteken fog állomásozni – jelentette az ERT közszolgálati rádió.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának adatai szerint jelentősen nőtt a Törökországból Görögország felé igyekvő migránsok száma. Míg 2018-ban alig több mint 50 ezren érkeztek illegális úton Görögországba, 2019-ben számuk már 74 600 volt. Leszbosz, Híosz, Számosz, Lérosz és Kósz táborai túlzsúfoltak, és a helyi lakosság a napokban tüntetésekkel adott hangot elégedetlenségének.

A címlapfotó illusztráció.