Washington további anyagi segítséget ad az Auschwitz-Birkenau Alapítványnak

 

Az amerikai kormányzat további anyagi segítséget ad az Auschwitz-Birkenau Alapítványnak – jelentette be hétfőn Mike Pompeo amerikai külügyminiszter.

Közleményében az amerikai diplomácia vezetője leszögezte: a holokauszt áldozatai iránti tisztelet jegyében, az auschwitz-birkenaui emlékmúzeum megőrzése és az antiszemitizmus elleni harc, valamint annak érdekében, hogy a jövendő nemzedékei soha ne feledjék el a tragédiát, az amerikai külügyminisztérium a kongresszussal egyetértésben további kétmillió dollárt biztosít az Auschwitz-Birkenau Alapítványnak.

A hozzájárulással Washington azt a 15 millió dolláros segítséget bővíti, amellyel az Egyesült Államok 2018-ig öt éven keresztül támogatta az alapítványt.

Mike Pompeo hangsúlyozta, hogy a támogatás annak bizonyítéka, hogy az amerikai kormányzat támogatja a holokauszttal kapcsolatos oktatást, emlékezést, párbeszédet és kutatást.

Az Egyesült Államok bátorít más nemzeteket is az Auschwitz-Birkenau Alapítvány támogatására” – szögezte le a közleményben Pompeo. Egyben emlékeztetett arra is, hogy az emberiségnek kötelessége a holokauszt túlélői iránti tisztelet, a holokauszt és a náci üldözés minden más áldozata emlékének megőrzése, az antiszemitizmus elleni harc és a fellépés a történelem átírásának kísérletei ellen.

Az Egyesült Államokban a kormányzat és a Demokrata Párt vezetői is megemlékeztek az auschwitzi haláltábor felszabadításának évfordulójáról. Donald Trump még pénteken elnöki proklamációt írt alá, amelyben leszögezte: emlékezünk a holokausztban elpusztult hatmillió zsidóra és tiszteletünket fejezzük ki a náci rezsimre vereséget mért amerikai katonák és a szövetségesek katonái fáradhatatlan harca iránt. Az elnök egyúttal leszögezte: „ismét elkötelezzük magunkat az antiszemitizmus elleni harc mellett”. Egyben ismételten támogatásáról biztosította Izrael Államot.

Mike Pence alelnök és Nancy Pelosi házelnök a múlt héten részt vett a jeruzsálemi Jad Vasem emlékhelynél tartott megemlékezésen, majd Nancy Pelosi és Steve Mnuchin pénzügyminiszter vezetésével amerikai küldöttség tett látogatást Auschwitzban.