Duplájára nőttek Franciaországban az idegengyűlölő cselekmények

 

Több mint 130 százalékkal nőtt tavaly Franciaországban a rasszista és idegengyűlölő cselekmények száma, amelyek elsősorban verbális fenyegetések voltak – közölte vasárnap este a francia belügyminisztérium.

Az elmúlt két évben regisztrált csökkenést követően 2019-ben 1142 rasszista cselekményről volt a hatóságnak tudomásuk a 2018-as 496-hoz képest. „Többségében ezek a cselekmények a fenyegetések kategóriájába tartoznak” – hívta fel a figyelmet a tárca.

Az adatok szerint az antiszemita cselekmények száma is nőtt, az előző évi 541-ről tavaly 687-re, ami 27 százalékos emelkedést jelent. Ezek közül 151 volt fizikai akció, azaz emberek vagy pedig javak elleni támadás, mint például rongálás, lopás vagy fizikai erőszak, és 536 fenyegetés, azaz fenyegető gesztus, üzenet vagy levél, illetve feliratok.

„Az antiszemita cselekmények növekedése 2019-ben kizárólag a fenyegetések növekedésével magyarázható, ez utóbbiak száma 50 százalékkal emelkedett 2018-hoz képest. A fizikai akciók viszont 15 százalékkal csökkentek tavaly. A legsúlyosabb cselekmények, az emberek elleni támadások egyértelműen csökkentek, 44 százalékkal” – jelezte a belügyminisztérium.

A korábbi évekhez hasonlóan a keresztényellenes cselekmények aránya a legjelentősebb a vallásellenes fellépések között, de a számuk stagnál. Az 1052 ilyen cselekmény közül 996 fizikai akció és 56 fenyegetés. A belügyminisztérium tájékoztatása szerint elsősorban vallási jellegű javak megrongálása tartozik ebbe a kategóriába.

A muzulmánellenes cselekmények aránya továbbra is „viszonylag alacsony” a tárca szerint: a 154 eset 63 akciót és 91 fenyegetést takar, de a 2018-as 100-hoz képest emelkedett a számuk. A közlemény szerint ebben a kategóriában is elsősorban vallási javak megrongálásáról van szó.

„Amikor az auschwitzi haláltábor felszabadításának 75. évfordulójára emlékezünk, az antiszemita gyűlölet megléte, és általában a rasszista és idegengyűlölő fellépések és megszólalások aggasztó jellegű mindennapossá válása tudatra ébredést kíván a társadalmunktól, a magukat a köztársasági táborhoz soroló valamennyi politikai vezető részéről pedig egyértelmű és határozott elítélést követel” – írta közleményében Christophe Castaner belügyminiszter és Laurent Nunez államtitkár.