Nőtt az új vírus áldozatainak a száma Kínában, már megjelent Ausztráliában is

 

Négyre emelkedett Kínában az újonnan azonosított, tüdőgyulladást okozó koronavírus halálos áldozatainak a száma – jelentették be kínai egészségügyi hatóságok kedden.

Az új koronavírus előfordulása és terjedése Kínában (Fotó: EPA/Jerome Favre)

A negyedik áldozat, egy 89 éves férfi a közép-kínai Vuhanban halt meg, ahonnan az első megbetegedéseket jelentették. Ugyanitt kínai egészségügyi források szerint korábban már ketten haltak meg a betegségben.

Ugyancsak kedden ausztrál egészségügyi források bejelentették, hogy Brisbane-ben karantén alá helyeztek egy férfit, akin nem sokkal azután, hogy visszatért Vuhanból, a betegség tünetei jelentkeztek.

Ugyanekkor az ország egészségügyi hatósága biológiai biztonsági ellenőrzést rendelt el a Vuhanból Sydney-be érkező repülőgépek utasainál.

Az ügyben megszólalt Abe Sindzó japán miniszterelnök is, aki a keddi kabinetülésen fokozott óvatosságra szólított fel.

Noha nálunk nem jelentettek emberről emberre átterjedt fertőzést, a megbetegedések száma Kínában nő, ezért nekünk is óvatosnak kell lennünk” – jelentette ki a kormányfő.

Japánban egyelőre egy megbetegedést jelentettek, a fertőzött január közepén tért vissza a szigetországba Vuhanból.

A kínai hatóságok hétfőn mintegy 220 fertőzéses megbetegedésről számoltak be az ország több régiójában, beleértve Pekinget és Sanghajt is, a Kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság pedig megerősítette, hogy a tüdőgyulladás-járványt okozó új koronavírus emberről emberre is terjed.

Az eddig nem ismert koronavírus egy vuhani halpiacon jelenhetett meg először, majd cseppfertőzéssel továbbterjedt.

Az atípusos tüdőgyulladás (SARS), illetve a közel-keleti légzőszervi tünetegyüttes (MERS) okozói is koronavírusok, de a vuhani egészségügyi hatóságok szerint a mostani megbetegedések esetében nem ezek valamelyikéről van szó.

Különös aggodalomra ad okot az, hogy a héten beköszönt Kínában a holdújév, ilyenkor pedig emberek százmilliói kelnek útra.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) rendkívüli szakértői bizottsági ülést hív össze szerdára Genfben. Ez lesz hivatott megállapítani, hogy a koronavírus terjedése nemzetközi járványügyi vészhelyzetet jelent-e.