×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Elveszített egy csillagot a néhai Paul Bocuse legendás étterme

 

Két évvel az alapító halála után elveszített egy csillagot Paul Bocuse világhírű francia mesterszakács legendás étterme, a Lyon közelében lévő L’Auberge du Pont de Collonges, amely 55 éve megszakítás nélkül három Michelin-csillagos volt.

A Collonges-au-Mont-d’Or-i legendás vendéglő megfosztását egy csillagtól a Bocuse d’Or nemzetközi szakácsversenyt szervező cég, a GL Events jelentette be először péntek hajnalban, rendíthetetlen támogatásáról biztosítva a francia konyhaművészet templomának számító intézményt. A Michelin is megerősítette, hogy az étteremkalauz január 27-én megjelenő 2020-as kiadásában három helyett csak két csillaggal szerepel az ínyencek zarándokhelye, amelynek konyhája továbbra is kiváló, de már nem háromcsillagos színvonalú.

Az étteremkalauz kritikusai 2019-ben többször is próbafogyasztást tartottak a Lyon melletti vendéglőben. Pénteki nyilatkozatuk szerint fairnek kell lenni a vendégekkel szemben, végtére is a kalauz azoknak szól, akik étterembe járnak. A legfinnyásabb vendégek már jóval Paul Bocuse halála előtt rebesgették, hogy a L’Auberge du Pont de Collonges már nem a régi.

A 2018. január 20-án, 91 évesen elhunyt Paul Bocuse-re úgy tekintettek, mint a francia konyhaművészet megtestesülésére. A Gault & Millau étteremkalauz az évszázad mesterszakácsának nyilvánította. Utódainak minden erőfeszítésük ellenére sem sikerült tartaniuk a korábbi színvonalat.

A címlapfotó illusztráció.