Csaknem százezren hagyták el a Fülöp-szigeteki vulkánkitörés környékét

 

Legalább 82 ezren hagyták el a Fülöp-szigeteki főváros, Manila közelében található Taal vulkán térségét, és ketten meghaltak - közölték helyi tisztségviselők szerdán.

Gőzt és hamufelhőt lövell ki a vulkáni működésbe lépett Taal tűzhányó a Fülöp-szigetek fővárosától, Manilától délre fekvő Tagaytay településen 2020. január 14-én (Fotó: MTI/EPA/Rolex Dela Pena)

A katasztrófavédelmi hivatal elmondta, hogy az áldozatok egyike egy 65 éves nő volt, aki szívrohamot kapott. A másik áldozat egy 27 éves férfi. A rendőrség korábban arról tájékoztatott, hogy egy teherautósofőr hétfőn életét vesztette a közeli Laguna tartományban, miután a korlátozott látási viszonyok miatt elveszítette uralmát járműve fölött.

A Manila központjától mintegy 70 kilométernyire délre, egy tó közepén található Taal vulkán vasárnap kezdte el önteni magából a vulkáni hamut. Batangas és Cavite tartomány több településének lakóit evakuálták, de néhányan a tiltás ellenére maradtak, hogy vigyázzanak birtokukra és állataikra. Helyi médiaértesülések szerint többen hazatértek, miután nem bírták a zsúfolt evakuációs központokat. A térségben a rendőrség és a katonaság ellenőrzi, hogy mindenki elhagyta-e a kockázatos területeket.

Be kell tartatnunk a kitelepítési rendeletet, és el kell rettentenünk az embereket a visszatéréstől, mert nagyon veszélyes” – hangsúlyozta Mark Leviste, Batangas kormányzóhelyettese. „A hamuréteg nagyon vastag, és néhány terület már sivataghoz vagy szellemvároshoz hasonlít” – tette hozzá.

A vulkáni hamu miatt bezártak a kormányhivatalok és az iskolák, és számos nemzetközi és belföldi repülőjáratot töröltek.

A Fülöp-szigeteki Vulkanológiai és Szeizmológiai Intézet jelezte, hogy a Taal az elmúlt napban folyamatos, de gyengülő aktivitást mutatott, ugyanakkor a környékbeli földmozgások és a kéndioxid magas szintje arra utal, hogy további kitörések várhatók.

Az intézet megerősítette: azt javasolja, hogy telepítsék ki az embereket a kráter 14 kilométeres körzetéből. Ez mintegy 300 ezer embert érint.

Továbbra is négyes szintű figyelmeztetés van érvényben a Taal környékén” – írták a szakértők. „Ez azt jelenti, hogy veszélyes kitörésekkel kell számolni az elkövetkező órákban és napokban” - tették hozzá.

A Taal a világ egyik legkisebb működő vulkánja, de 1911-ben a kitörése több mint 1300 ember életét oltotta ki. A tűzhányó harmincháromszor tört ki 1572 óta, legutóbb 1977-ben. 1754-ben hónapokig okádta magából a hamut, füstöt és lávát. A Fülöp-szigetek a földrengések és vulkánkitörések gyakoriságáról ismert csendes-óceáni Tűzgyűrűn fekszik.