Rekordáron kelt el a San Franciscó-i zsaru Ford Mustangja

 

Rekordáron, 3,75 millió dollárért (1,12 milliárd forint) kelt el az 1968-as San Franciscó-i zsaru című filmben legendássá vált Ford Mustang egy hétvégi floridai árverésen.

1968 Ford Mustang GT (Fotó: Twitter)

A „sötét felföldi zöld” 1968 Ford Mustang GT lett a legdrágább, valaha aukción eladott Mustang, túlszárnyalva a tavaly 2,2 millióért elkelt 1967 Shelby GT500 Super Snake-et – idézte az Orlando Sentinel című helyi lap a Mecum Kissimmee aukciósház közleményét.

Egy perc alatt emelkedett 3500-ról hárommillióra a licit

Sean Kiernan és testvére az eladásra kínált Mustanggal hajtottak be az arénába, ahol a licitre kíváncsi, mintegy 25 ezres közönség előtt elmondták, az autót eddig kétszer adták el, 45 éve van a család tulajdonában.

Mindkétszer 3500 dollárt adtak érte, így erről az árról indulunk” – mondta Kiernan.

A hárommillió dollárt már az első percben meghaladták a tétek, végül ketten maradtak, egy jelenlévő és egy telefonos licitáló. Percek teltek el, mire az utóbbi beleegyezett a 3,4 millió dolláros ár és a 10 százalékos díj megfizetésébe.

Sean Kiernan apja 1974-ben vásárolta meg a Mustangot, miután meglátta a Road and Truck magazin egy hirdetésében. A New Jersey-i család egészen 1980-ig járt vele munkába, míg a kuplung tönkre nem ment.

Lehet, hogy ennél drágábban már soha nem fognak Mustangot eladni

A San Franciscó-i zsaru című Oscar-díjas film címszereplője, Steve McQueen megkereste a családot, hogy megkérdezze tőlük, egy ugyanolyan Mustangért odaadnák-e neki a híres izomautót, de kérdésére nem érkezett válasz.

Robert és Sean Kiernan 2001-ben kezdte felújítani a kocsit. Miután Robert 2014-ben meghalt, fia fejezte be a munkát és mutatta meg a Mustangot a világnak.

A hétvégi aukció után Sean Kiernan azt mondta, szerinte ennél drágábban nem fognak már Mustangot soha eladni.

A címlapfotó illusztráció.