Az ENSZ meghosszabbította a szíriai határon keresztül történő segélyezési műveletet

 

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) meghosszabbította pénteken a szíriai civileket kívülről a határokon át segélyező műveletét, amely már hat éve tart, de annak érdekében, hogy Oroszország ne vétózza meg a határozatot, felére csökkentették a használható határátkelőket, és nem egy évvel, hanem csak hat hónappal hosszabbították meg a mandátumot.

A kép illusztráció (Fotó: unhcr.org)

Több millió szíriai civil továbbra is kap segélyt, de ezután csak a két törökországi ellátóbázisról, Irakból és Jordániából nem. A korlátozott segélyezést lehetővé tevő határozatot Oroszország már nem ellenezte, tartózkodott, de megengedőn tartózkodott Kína is, míg a korlátozások miatt felháborodó Egyesült Államok és Nagy-Britannia szintén tartózkodott. A 15 tagú BT többi tagja megszavazta a Belgium és Németország által egy alkusorozat végén kialakított határozatot, amely folytonossá teszi a pénteken éjfélkor lejárt előző műveletet.

Az ENSZ szerint az ország északnyugati részén 2,7 millió, északkeleten pedig 1,3 millió civil szorul rá a külföldről jövő rendszeres segélyre. Ezek a területek nem a szíriai kormány, hanem a lázadók ellenőrzése alatt állnak, így Damaszkusz ide nem tud segélyt szállítani. Viszont nem is egyezett bele abba a szíriai vezetés, hogy külföldről kapjanak segélyt az ott élők, ezért volt mindig szükség a BT határozatára. Az országban összesen 11 millió civil szorul rá segélyre.

Marc Pecsteen, Belgium ENSZ nagykövete felhívta a figyelmet arra, hogy eddig az iraki határátkelőn keresztül szállítottak be az országba egészségügyi felszereléseket 1,4 millió embernek, és e pillanatban nincs megoldás ennek a szállítási útvonalnak a helyettesítésére. Karen Pierce brit nagykövet pedig azzal vádolta meg a szíriai kormánnyal szövetséges Oroszországot, hogy politikai kérdést csinál a segélyezési ügyből, és ezzel veszélybe sodor 1,8 millió embert az ország északkeleti részén. Vaszilij Nebenzia orosz nagykövet visszautasította ezt, mondván, hogy a helyzet Szíriában alaposan megváltozott, amit a BT-nek követnie kell.

Teljesen fölösleges a jajveszékelés, hogy mindjárt kitör a katasztrófa, ha bezárunk átkelőket, mert az ország északkeleti részébe Szírián belülről érkezik majd segítség, a terület nagy részét a szíriai kormány tartja az ellenőrzése alatt” – jelentette ki az orosz nagykövet.

A címlapfotó illusztráció.