Terrorizmus finanszírozása miatt felfüggesztett börtönt kapott két nő Ausztriában

 

Terrorizmus finanszírozása miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt két nőt pénteken a linzi bíróság.

A per elsőrendű vádlottja egy anya, akinek a lánya az Iszlám Állam nevű terrorszervezet egyik harcosához ment feleségül, a másodrendű vádlott pedig a feleség 26 éves nővére. A vád szerint a hozzátartozók két alkalommal összesen 1300 eurót küldtek a Szíriában élő nőnek.

A kisebbik lány 2015 őszén eltűnt

Az anya a bíróság előtt elmondta, hogy kisebbik lánya 2015 őszén eltűnt. Az asszony egy hónappal később tudta meg, hogy a lány Szíriában tartózkodik, áttért az iszlámra, és férjhez ment egy török származású férfihoz, akivel az interneten ismerkedett meg. Időközben a fiatal nőtől a dokumentumait elvették, ezért nem tud visszatérni Ausztriába. A családtagok telefonon tartották egymással a kapcsolatot.

A nő kiemelte: videóbeszélgetéseik során feltűnt neki, hogy lánya hosszú fekete ruhát visel, az utcán pedig csak burkában mutatkozhat, ennek ellenére sosem jutott arra a következtetésre, hogy lánya tagja volna az Iszlám Államnak.

A másodrendű vádlott, a terroristafeleség nővére arról tett említést, hogy húga egy alkalommal azt ecsetelte: Szíriában olyan szép, mint Bécsben.

Az édesanya és a nővér elismerték, hogy 2017-ben és 2018-ban közvetítőkön keresztül 700, majd 600 eurót küldtek Szíriába, hogy a lány ruhát, cipőt és élelmiszert tudjon vásárolni két gyerekének. Határozottan tagadták ugyanakkor, hogy a pénzzel a terrorszervezetet szerették volna támogatni.

Jogilag nem minősül mentségnek, hogy a vádlottak segíteni szerették volna hozzátartozójukat

Az ügyész a tárgyalás során többször is hangsúlyozta: bár emberi szempontból érthető, hogy a vádlottak segíteni szerették volna hozzátartozójukat, ez jogilag nem minősül mentségnek.

Kiemelte, a büntetőeljárás szempontjából lényeges, hogy a Szíriában élő 24 éves nőt az Iszlám Állam tagjaként támogatták, ezért is történt vádemelés. Nem fogadta el az ügyész azt az érvet sem, miszerint a vádlottak 2017 óta semmit nem tudtak a terrorista szervezetről.

Akkoriban nem múlt el úgy óra, hogy ne beszéltek volna a Szíriában folyó harcokról” – szögezte le. Meglátása szerint számolniuk kellett volna azzal a lehetőséggel, hogy pénzüket az Iszlám Állam támogatására használják fel, hiszen a Szíriában élő rokon egy terrorista harcosnak szült gyerekeket.

A terrorista feleségét időközben Törökországban őrizetbe vették, ausztriai kiadatásáról még nem döntöttek. A férjet eltűntként tartják nyilván. Az anyát végül 16, a nővért pedig 20 hónapos felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság. Sem a vád, sem a védelem nem kívánt fellebbezni, így az ítélet jogerős.

A címlapfotó illusztráció.