Mégis Irán lőhette le rakétával az ukrán gépet

 

Cikkünk frissül.

A CBS értesülései szerint tévedésből, rakétával lőtte le Irán az ukrán gépet. A hírcsatorna amerikai hivatalnokra hivatkozott a hír megerősítésekor.

Az Ukrainian International Airlines Boeing 737-800-as gépe 176 emberrel a fedélzetén szerda reggel zuhant le Teheránban, nem sokkal a felszállás után. Az összes utas életét vesztette.

A CBS kiemeli: a szerencsétlenségre órákkal azután került sor, hogy Irán csapást mért amerikai célpontokra.

Amerikai hírszerzési adatok rögzítették a célt befogó radarok mozgását, míg szintén amerikai műholdak föld-levegő rakétákat észleltek röviddel azelőtt, hogy az ukrán gép felrobbant.

Szerdán az UNIAN kijevi hírügynökség az Al Hadath jordániai hetilap értesülését idézve már jelzte: az iráni légvédelem lőtte le tévedésből Teherán mellett szerda reggel az ukrán utasszállító repülőgépet. Más források ezt akkor nem erősítették meg.

Egy neve elhallgatását kérő tisztségviselő a The Wall Street Jounalban hozzáfűzte: az irániak tévedésből lőhették le a gépet. A gyanút az alapozza meg, hogy a gép roncsai nagy területen szóródtak szét. A lap által idézett egyik szakértő szerint ugyanis a műszaki hiba miatti zuhanáskor a törmelékek sokkal kisebb körben szóródnak szét.

Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban újságíróknak azt mondta: benne is él a gyanú, hogy nem műszaki hiba okozta balesetről lehet szó. Hozzáfűzte, hogy a gép nagyon durva környéken repült, és előfordulhatott, hogy valaki tévedett. Az elnök nem mondta ki egyértelműen, hogy a gépet lelőtték.

Ali Abedzadeh, az iráni légügyi hatóság vezetője azonban azt mondta, „tudományos szempontból lehetetlen”, hogy a repülőgépet rakétával lőtték volna le. „A szóbeszédek, amelyek szerint a gépet rakétatalálat érte volna, nem logikusak” – állította Abedzadeh a Fársz félhivatalos iráni hírügynökség jelentése szerint.

Az iráni illetékes utalta arra, hogy több más repülőgép is volt az iráni légtérben a szerencsétlenség idején. Tökéletes koordináció van az iráni katonai és polgári légi közlekedési hatóságok között, máskülönben a repülőgépek nem mernének közlekedni a légtérben – tette hozzá.