Légi blokáddal próbálják megakadályozni a török beavatkozást Líbiában

 

Légi blokád alá vette a Halífa Haftar tábornok vezette Líbiai Nemzeti Hadsereg (LNA) szerda estétől az általa ostromlott líbiai főváros, Tripoli egyetlen nemzetközi repülőterét, hogy megakadályozza a nemzeti egységkormány védelmét célzó török katonai beavatkozást – jelentette az Afrigatenews líbiai hírportál.

Az Afrigatenews ezt Ahmed al-Miszmarira, az LNA szóvivőjére hivatkozva közölte, aki azzal indokolta a lépést, hogy Fájez esz-Szarrádzs nemzeti egységkormánya „a törökországi zsoldosok” átdobására használta a repteret.

A tábornok elmondta, hogy az ország nyugati felére már korábban érvénybe léptetett repüléstilalmi övezetet helyi idő szerint szerda este 21 órától terjesztették ki a Mitiga nemzetközi reptér és a tripoli katonai reptér légterére is.

Nyilatkozatában Miszmari felszólított minden légitársaságot, hogy „maradéktalanul tartsák be repülési tilalmat, ha nem akarják repülőgépeik megsemmisítését kockáztatni”.

A LNA néhány órával azután rendelte el a légikikötő blokádját, hogy az Európai Unió és több más regionális hatalom vezetői újabb diplomáciai erőfeszítéseket tettek, hogy megelőzzék a készülő török katonai beavatkozást és ezzel a líbiai polgárháborús konfliktus további elmérgesedését.

Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök isztambuli találkozójuk után egy fenntartható tűzszünet január 12-i életbe léptetésére szólított fel minden harcoló felet.

Fájez esz-Szarrádzs, a nemzetközileg elismert líbiai kormány miniszterelnöke Brüsszelben az Európai Unió vezetőivel és Heiko Maas német külügyminiszterrel találkozott, és megbeszéléseik után újfent azt hangsúlyozták, hogy a konfliktus megoldásához csakis politikai folyamat vezethet el.

Giuseppe Conte olasz miniszterelnök pedig Halífa Haftar tábornokkal, a líbiai egységkormány ellen harcoló LNA vezetőjével folytatott tárgyalásokat Rómában egy nappal azután, hogy külügyminisztere, Luigi Di Maio olasz külügyminisztere nyolc ország diplomáciai vezetőjével egyeztetett.

Líbia Moammer Kadhafi diktátor 2011-es megbuktatása és meggyilkolása után káoszba süllyedt, és területének jelentős részét egymással vetélkedő milíciák, illetve helyi csoportok igyekeznek ellenőrzésük alá vonni. Míg a nemzetközileg elismert kormányt Törökország támogatja, addig a Haftar vezette Líbiai Nemzeti Hadsereg (LNA), amely a legnagyobb és legjobban szervezett az ország számos milíciája közül, Egyiptom, az Egyesült Arab Emírségek, valamint Oroszország támogatását élvezi.

A címlapfotó illusztráció.