Ártatlanságát hangoztatta a Nissan-vezér

 

Ártatlanságát hangoztatta szerdán Carlos Ghosn, a Nissan autóipari konszern sikkasztással vádolt korábbi vezetője, aki két hete szökött Libanonba tokiói házi őrizetéből, és azóta most először jelent meg a nyilvánosság előtt.

A pénzügyi visszaélésekkel vádolt Carlos Ghosn, a Nissan járműgyártó cég leváltott elnöke sajtótájékoztatót tart Bejrútban (Fotó: MTI/EPA/Nabíl Munzer)

Bejrúti sajtótájékoztatóján Ghosn kijelentette, hogy brutálisan, kegyetlenül bánt vele a japán ügyészség, és előre bűnösként könyvelték el alaptalan vádakra hivatkozva, így nem volt más választása, mint elhagyni az országot, bár ez élete legnehezebb döntése volt.

Mint mondta, fogva tartásának körülményei az emberi jogok megcsúfolásával értek fel, állítása szerint a vádhatóság azzal fenyegette, hogy amennyiben nem vallja bűnösnek magát, eljárást fognak indítani egyes családtagjai ellen.

Megfosztottak a szabadságomtól. Hónapokon keresztül, és naponta több órán át, ügyvéd jelenléte nélkül hallgattak ki. Azért vagyok itt, hogy tisztára mossam a nevem” – fogalmazott.

Kiemelte továbbá, nem azért állt ki az újságírók elé, hogy beszámoljon a szökésének részleteiről, erről nem fog mondani semmit.

A sajtóértekezleten a férfi felesége is részt vett, aki ellen a japán ügyészség nemrég elfogatóparancsot adott ki hamis tanúzásért. A szigorú biztonsági készültség mellett megtartott eseményen újságírók tucatjai jelentek meg.

Mori Maszako japán igazságügyi miniszter ugyancsak visszautasította a bírói rendszer függetlenségével kapcsolatos vádakat, és kijelentette, hogy az eljárás során teljes mértékben tiszteletben tartották a gyanúsított emberi jogait.

(Fotó: MTI/EPA/Nabíl Munzer)

A japán hatóságok eközben átkutatták Ghosn ügyvédjének az irodáját, és több számítógépet lefoglaltak.

Ghosn még december végén szökött meg tokiói házi őrizetéből. Korábban a média arról számolt be, hogy a férfit egy hangszertokban csempészhették ki otthonából, majd Oszakából egy magánrepülőgépen utazott Törökországon át Libanonba.

A libanoni-brazil-francia üzletembert először 2018 novemberében vették őrizetbe, később szabadon engedték, majd ismét őrizetbe vették. A vád szerint saját anyagi veszteségeit a Nissannal fizettette ki, valamint a vállalatnak szóló külföldi utalásokat irányított át saját számláira.

Az Interpol nemzetközi rendőri szervezet elfogatóparancsot adott ki a volt Nissan-vezér ellen, amelyet Bejrútban megkaptak az illetékes hatóságok, és továbbították a bíróságnak. Helyi beszámolók szerint a férfinak csütörtökön kell megjelennie a libanoni törvényszék előtt.

Tokió és Bejrút között nincs kiadatási egyezmény, és a közel-keleti ország általában nem is adja ki az állampolgárait.

Sajtóértesülések szerint Ghosnt hamarosan be fogják idézni egy másik ügyben, egy 2008-as izraeli útjával kapcsolatban, miután feljelentés érkezett ellene. A libanoni törvények tiltják a belépést a szomszédos Izraelbe. A két ország hivatalosan máig háborúban áll egymással.