Elhalasztották Kászim Szulejmáni temetését

 

Elhalasztották Kászim Szulejmáni, az iráni Forradalmi Gárda különleges egysége, az al-Kudsz néhai parancsnokának temetését, mert az iráni Kermán városában tartott keddi ceremónián kialakult tolongásban legfrissebb értesülések szerint legkevesebb 40 embert halálra tapostak és 213-an megsérültek – közölték a Farsz és az ISNA helyi hírügynökségek.

A tolongásban, sajnálatosan, egyes honfitársaink megsérültek, míg mások meghaltak” – mondta Pirhosszein Kulivánd, az iráni katasztrófavédelem egészségügyi szolgálatának vezetője az állami televízió műsorában. A temetés új időpontját egyelőre még nem tűzték ki.

Kermán a meggyilkolt tábornok szülővárosa. Korábbi értesülések még 35 halottról és 48 sérültről szóltak.

A helyi egészségügyi szolgálatok adatai szerint a tolongás azért tört ki, mert túl sokan érkeztek a tartományokból, hogy elbúcsúzzanak a legendás katonától, akivel egy célzott amerikai légicsapás végzett pénteken az iraki főváros, Bagdad közelében. Az incidens miatt ismét fellángolt a viszály Washington és Teherán között.