Ezrek kísérték utolsó útjára az iráni Szulejmáni tábornokot

 

Ezrek kísérték utolsó útjára szombaton Bagdadban azt az iráni tábornokot és az Irán támogatását élvező iraki katonai szövetség vezetőjét, akik előző nap vesztették életüket egy amerikai légicsapásban az iraki főváros közelében.

Cikkünk frissült.

Kászim Szulejmáni, az iráni Köztársasági Gárda al-Kudsz Brigádjai nevű különleges egységének parancsnok és Abu Mahdi al-Muhandisz, a Népi Mozgósítási Erők nevű, iráni támogatást élvező milicistákat tömörítő ernyőszervezet vezetője, valamint a támadás többi áldozata emlékére a bagdadi Zöld Zónában tartottak gyászszertartást, amelyen részt vett Ádil Abdel Mahdi ügyvezető iraki miniszterelnök, Hádi al-Ameri házelnök, Núri al-Máliki volt kormányfő és a síita Irán-barát parlamenti frakciók több vezetője.

A feketébe öltözött, dühös gyászolók Amerika-ellenes jelszavakat skandáltak és bosszút követeltek.

A katonai járműveken szállított tíz holttestet kísérő tömeg iraki lobogók és az iraki milíciák zászlai alatt először a bagdadi Kadhim imám szentélyéhez vonult, majd a gyászszertartás után a menet Kerbela és Nedzsef síita szent városokba indult, ahol Muhandiszt és iraki társait eltemetik. Szulejmani tábornok holttestét Iránba szállítják, ahol a szülővárosában, Kermánban kedden helyezik végső nyugalomra.

Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vallási és politikai vezetője kemény megtorlással fenyegetett pénteken amiatt, hogy az amerikai haderő megölte a legbefolyásosabb iráni katonát. A támadásra a parancsot kiadó Donald Trump amerikai elnök azt hangsúlyozta, hogy azért hajtottak végre célzott légicsapást Bagdadban, hogy megelőzzenek, ne megindítsanak egy háborút.

Washington és Teherán között kiéleződött a feszültség, miután Trump elnök 2018 májusában kiléptette országát a hat nagyhatalom és Irán által 2015-ben megkötött atomalkuból és újból bevezette az iráni gazdaságot fojtogató gazdasági szankciókat.

A Népi Mozgósítási Erők ernyőszervezetnek a tagja a Katáib Hezbollah milícia, amely múlt hét pénteken rakétatámadást intézett az iraki Kirkuk melletti katonai támaszpont ellen, s amely támadásra hivatkozva Washington vasárnap légicsapásokat mért Iránhoz köthető iraki és szíriai célpontokra.

A milíciák hívei kedden megrohamozták az bagdadi amerikai nagykövetséget, de az amerikai és az iraki biztonsági erők könnygázzal oszlatták fel a tüntető tömeget.

A címlapfotó illusztráció.