A román határrendészek 19 határsértőt állítottak meg a magyar határ közelében

 

A román határrendészek 19 határsértőt állítottak meg az elmúlt éjszaka a magyar határ közelében – közölte honlapján a határrendészet.

Kevéssel éjfél után hőkamerákkal észleltek a határrendészek egy tizenöt tagú csoportot, amely a Bihar megyei Bors térségében gyalogosan tartott Magyarország felé, és száz méterre közelítette meg a románmagyar államhatárt.

Az előzetes vizsgálat szerint a 12 felnőttből és három kiskorúból álló csoportot iraki állampolgárok alkották, akik a zöldhatáron szerettek volna Magyarországra jutni, hogy onnan valamelyik nyugat-európai országba jussanak.

Az elmúlt este az Arad megyei Kürtös (Curtici) térségében is a román–magyar határ felé tartó bevándorlókat állítottak meg a román határrendészek. A négy férfiból álló csoport kétszáz méterre közelítette meg az államhatárt. Az előzetes vizsgálatok szerint a határsértők marokkói és algériai állampolgárok, akik korábban menedéket kértek Romániában.

A román határrendészek mindkét esetben illegális határátlépési kísérlet miatt indítottak vizsgálatot.

A címlapfotó illusztráció.