Drasztikusan fogynak a kocsmák az Egyesült Királyságban

 

Az Egyesült Királyság 2001 óta kocsmáinak egynegyedét elvesztette. A bezárási hullámot többek között a magas adókkal és a dohányzási tilalommal hozzák összefüggésbe, de egyre többen nem bírták a versenyt a kiskereskedelmi egységekkel.

Illusztráció (Fotó: MTI/ EPA/ Tracey Nearmy)

A BBC News összefoglalója szerint viszont létrejöttek új típusú kocsmák – mikro pubok és közösségi helyek –, amelyek kezdenek trendivé válni. Míg a nagyobb, tradicionális létesítmények nyomás alá kerültek, addig az új típusok felvirágoztak – írják.

Egy vízvezeték-szerelő-üzletből is lehet kocsma

Az új trend egyik képviselője a The Long Pond nevű hely, amely egy egykori vízvezeték-szerelő-üzletben található, a londoni Eltham Park vasútállomás bejáratánál. Tulajdonképpen csak egy szoba egy fekete táblával, amelyre az ott fogyasztható italok listáját írják fel krétával, és ennyi.

A The Long Pond tulajdonosának elsődleges célja volt, hogy jó sörök kerüljenek kocsmába. Itt egyik nagy márka sem található meg. A hely titka,  hogy a pub mögött lévő hűvös – ideális, 12 fokos – helységben tárolt hordókból, a gravitáció segítségével mérik ki a korsókat, pumpákat vagy sörcsapot nem alkalmaznak hozzá.

A sör megfelelő tárolása észrevehető hatással van az ízére. A barátságos, közvetlen légkört több dolog is biztosítja. Nincsenek játék-, illetve zenegépek, sem televízió és pénzbíráságra számíthatnak a mobilozók. A mikro pubokat az különbözteti meg nagyobb versenytársaiktól, hogy személyes szolgáltatást nyújtanak, ismerik vendégeik jó részét.

A közösségi tulajdonban lévő kocsmák

A mikro pubok mellett egy másik sikertörténet a közösségi tulajdonban lévő kocsmák térnyerése.

Az Egyesült Királyságban március végén 39135 kocsmát tartottak nyilván, ami 320-al több, mint egy éve. Ezzel véget ért egy kilenc éve tartó csökkenő tendencia. 2010 óta éves átlagban 732 kocsma húzta le a rolót.

Amikor a falusi italozókat – amelyek néha évszázadok óta működtek – a bezárás fenyegeti, a helybeliek gyakran gyűjtést szerveznek, és az összegyűjtött pénzből megvásárolják. Számukra fontos, hogy ne hagyják veszni a brit kocsmakultúra szempontjából is fontos helyeket.

A Plunkett Alapítvány segítő kezet ad ezeknek a vidéki közösségeknek a hasonló vállalkozások elindításában. Úgy látják, hogy egyre nagyobb erre az igény.

Ezek a kocsmák valóban előtérbe helyezik a közösséget. Nem csak alkoholt mérnek, hanem olyan közösségi szolgáltatásokat is nyújtanak, mint a jóga, de találkozóhelyként szolgálnak időseknek és fiatal anyukáknak is.

Virágzó modell a közösségi kocsma

Az első közösségi kocsmát három évtizede alapították. Mára már virágzó üzleti modellé nőtte ki magát. A BBC összefoglalója szerint a közösségi kocsmák sikere átütő, szinte mindegyik nyereségesen működik. Van néhány kocsma, amely visszakerült magántulajdonba, de végeredményben ez is a hely megmentését jelenti.

Bármi is legyen a titok, minden nap új mikro és közösségi kocsmák nyílnak az országban. Előbbiek száma meghaladja az 500-at, utóbbiból pedig 100 működik és számuk folyamatosan nő. A BBC szerint tehát a brit kocsmakultúrát nem kell temetni. A nagy átalakulás azzal jár, hogy új formákban és kisebb méretben működnek tovább.