Nem tudták megerősíteni, hogy iráni fegyverekkel támadták meg Szaúd-Arábiát

 

Az ENSZ nem tudja megerősíteni, hogy a szaúd-arábiai repülőterek és olajlétesítmények elleni támadásokat Iránból származó fegyverekkel hajtották végre – áll abban a jelentésben, amelyet Antonió Guterres ENSZ-főtitkár juttatott el a szervezet Biztonsági Tanácsának.

Az AP amerikai hírügynökség szombat hajnali jelentése szerint az ENSZ azt sem tudja kijelenteni, hogy a fegyvereket az ENSZ BT határozatát sértő módon jutthatott-e Iránból a Teherán támogatását élvező jemeni húszi lázadókhoz. A támadásokat bevallottan a húszik hajtották végre, de Rijád szerint a fegyverek Iránból származtak, az Egyesült Államok pedig egyenesen Teheránt tette felelőssé a támadásokért.

Az ENSZ-főtitkár jelentése szerint az világszervezet vizsgálja a fegyverek begyűjtött darabjait, és próbálja feltárni, hogy honnan származhatnak. Erről a megfelelő időben tájékoztatja majd a BT-t.

Szaúd-Arábia több mint négy évvel ezelőtt avatkozott be katonailag a jemeni polgárháborúba, ahol az Irán által támogatott, síita húszik elűzték az országból a nemzetközileg elismert kormányt. A húszik az elmúlt hónapokban több támadást hajtottak végre szaúdi repülőterek ellen drónokkal és manőverező robotrepülőgépekkel. Ősszel pedig szaúdi olajlétesítmények ellen hajtottak végre összehangolt támadást, amellyel egy időre jelentősen sikerül visszavetniük az arab ország kőolajiparát.

A címlapfotó illusztráció.