Terroristákat tartóztattak le Moszkvában

 

Diverzáns és terrorcselekmények elkövetésére készült a gyanú szerint az Iszlám Állam terrorszervezetnek az az öt tagja, akit őrizetbe vettek Moszkvában – közölte pénteken az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat.

Az elfogott személyek között két orosz állampolgár volt, hárman pedig közép-ázsiai köztársaságokból érkeztek Oroszországba – közölte a biztonsági szolgálat. A gyanúsítottak rejtekhelyén a hatóságok egy Kalasnyikov gépkarabélyt, egy Makarov pisztolyt, lőszert, egy házilag előállított robbanószerkezetet, valamint olyan kommunikációs eszközöket foglaltak le, amely az Iszlám Állam szervezetőitől kapott utasításokat tartalmaztak.

A csoport tagjai ellen büntetőeljárást indítottak.

A Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) két nappal korábban azt közölte, hogy elfogott egy orosz állampolgárságú férfit, aki a szélsőséges ukrán Jobboldali Szektor szervezet követőjeként robbantásos merényletre készült Murmanszkban.

Egy nappal korábban, kedden Alekszandr Bortnyikov, az FSZB igazgatója a Nemzeti Terrorelhárítási Bizottság évértékelő tanácskozásán közölte, hogy a biztonsági szervek koordinált fellépéssel ötven terrorista irányultságú bűncselekményt hiúsítottak meg idén.

A címlapfotó illusztráció.