A radikalizálódás miatt dühös a dán kormányfő

 

„Dühös és mérges vagyok az országban tapasztalható radikalizálódás miatt” – nyilatkozta Dánia baloldali miniszterelnöke, Mette Frederiksen azok után, hogy húsz terrortámadásra készülő iszlamistát fogtak el az országban. Nincs könnyű helyzetben Dánia, az ott élő bevándorlók egy része is veszélyt jelent, az Iszlám Állam fegyveresei között is voltak dánok – hangzott el az M1 Híradójában.

Páncélozott járműben szállították a koppenhágai bírósági meghallgatásra azt a nyolc embert – két nőt és hat férfit –, akik a gyanú szerint terrortámadásra készültek Dánia több pontján.

Szerdán a rendőrség terrorelhárítás egységei országszerte razziákat tartottak. A dán rendőrség szerint a letartóztatottak terrortámadásokra készültek, fegyvereket és robbanószereket akartak beszerezni.

„Megítélésünk szerint ezeket az embereket szélsőséges iszlamista indíték hajtotta. A mostani eset is megerősíti, hogy vannak olyan emberek , akik képesek terrorcselekmények végrehajtására Dániában”mondta Flemming Drejer, a hírszerzés műveleti igazgatója.

Mette Frederiksen, Dánia kormányfője eredményesnek nevezte a terrorellenes műveletet, ugyanakkor aggodalmának adott hangot az iszlamista nézetek erősödése miatt Dániában.

Dühös vagyok amiatt, hogy vannak emberek, akik ártani akarnak Dániának. Mérges vagyok a Dániában tapasztalható radikalizálódás miatt” – idézte a dán miniszterelnök szavait a Berlingske dán lap.

A koppenhágai kormány egyre több szigorítást vezet be az Iszlám Állam terrorszervezet tagjai ellen. Novemberben Dániában először megfosztottak állampolgárságuktól két dzsihadistát. A dán parlament még októberben elfogadta azt a jogszabályt, amely alapján a kettős állampolgárságú dzsihadistáknak elvehetik a dán útlevelét.

Dániában ritkán fordulnak elő támadások. Augusztusban azonban egymást követően két robbantás is történt. Senki sem sérült meg,  a dán hatóságok szerint azonban az erőszakos bűncselekményt olyan emberek követték el, akik Svédországból léptek be az országba, ezért novemberben ideiglenesen visszaállították a határellenőrzést Dánia Svédországgal közös határának egy részén.

A címlapfotó illusztráció.