Kovács Zoltán: Soros György emberei az új Európai Bizottságban is ott vannak

 

A magyar jogállamiság helyzetével foglalkozó meghallgatás alkalmával nyilvánvalóvá vált, hogy Frans Timmermans, az Európai Bizottság ügyvezető alelnökének vezetésével Soros György emberei az új Európai Bizottságban is ott vannak - jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára Brüsszelben kedden.

Kovács Zoltán az európai uniós Általános Ügyek Tanácsában a Magyarországgal szemben indított, 7-es cikk szerinti eljárásról folytatott keddi, második meghallgatást követően magyar újságíróknak nyilatkozva az ülést „teljes értelmetlen, sehova nem vezető megbeszélésnek” nevezte.

Elmondása szerint a kérdezők nem voltak kíváncsiak a tényekre és arra sem, hogy milyen körülmények között folyik a kormányzás Magyarországon.

A „kutyakomédiává fajuló, soha véget nem érő eljárást” illetően Didier Reynders igazságügyi biztos a meghallgatáson nyilvánvalóvá tette, hogy azt nem akarják leállítani – közölte az államtitkár.