Kovács Zoltán: A Soros-kórus készen áll, hogy színre lépjen

 

Az európai uniós Általános Ügyek Tanácsában a Magyarországgal szemben indított, 7-es cikk szerinti eljárásról folytatott keddi, második meghallgatás egy könyörtelen jogi eljárásnak leplezett ideológiai kampány – állapította meg a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára az About Hungary honlapján megjelent írásában.

Kovács Zoltán a Brüsszelben kezdődött miniszteri meghallgatásra utalva kijelentette, tisztában kell lenni azzal, hogy valójában „önjelölt civil szervezetekből és brüsszeli baloldali szövetségeseikből álló Soros-szervezetek kórusának” az eljárása zajlik.

A Soros-kórus készen áll, hogy színpadra lépjen” – fogalmazott Twitter-üzenetében.

Leszögezte: Magyarország mindig készen állt együttműködni az Európai Unióval e kérdések megoldása érdekében, de világossá vált, hogy a vádak valójában egy politikai folyamat részei, amely az Európai Parlament migrációt támogató többségének bosszúja azért, mert Magyarország és a magyarok 2015 óta folyamatosan elutasítják a bevándorlást támogató erők politikáját.

Azért támadnak bennünket, mert nemet mondunk a migrációra” – fogalmazott az államtitkár.

Az Európai Parlament 2018 szeptemberében állásfoglalást fogadott el Judith Sargentini holland zöldpárti képviselő jelentése alapján, amelyben azt javasolta, hogy az uniós tanács az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikkének 1. pontja alapján állapítsa meg, hogy Magyarországon fennáll az egyértelmű veszélye annak, hogy sérülnek az EU alapértékei.

A jelentés kritikát fogalmazott meg a jogállamiság magyarországi helyzetével összefüggésben, így egyebek között az alkotmányos és választási rendszer működésével, az igazságszolgáltatás függetlenségével, a korrupcióval, a véleménynyilvánítás és a tudományos élet szabadságával kapcsolatban.

A Sargentini-jelentést és annak elfogadását a magyar kormány politikailag motivált bosszúnak nevezte, amellyel az Európai Parlament bevándorláspárti többsége Magyarországot büntette a migrációval és a kötelező kvótával kapcsolatos elutasító álláspontja miatt.