Elsősorban Európa felelős a szíriai helyzetért Aszad szerint

 

A Szíriában kialakult káoszért elsősorban Európa a felelős – jelentette ki Bassár el-Aszad szíriai elnök a RAI olasz közszolgálati televíziónak adott, de egyelőre csak a szíriai állami televízióban adásba került interjúban, amelyet hétfő éjjel nemzetközi hírügynökségek is ismertettek.

Bassár el-Aszad szíriai elnök (Fotó: MTI/EPA/SANA)

Aszad szerint Európa élen járt a káoszteremtésben Szíriában, támogatta a terrorizmust, de Törökország, az Egyesült Államok és mások is ezt tették.

Sokat tanultunk ebből a háborúból, és Szíria jövője fényesnek ígérkezik” – vélte Aszad, aki szerint országa megerősödött a konfliktusban.

Az interjúban az elnök ismét elutasította azt a feltételezést, miszerint hadserege az összecsapások során vegyi fegyvereket vetett volna be. A Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) tényfeltáró munkájával kapcsolatban Aszad azt mondta, a szervezet Washington kérésére meghamisította a jelentéseit.

A november végén készült interjú az eredeti tervek szerint december 2-án egyszerre került volna adásba a RaiNews24 olasz hírcsatornán, valamint a szíriai állami médiában, de Damaszkusz szerint az olasz fél többször változtatott a kitűzött időponton, és még mindig nem tűzte műsorára.

Ez újabb nyugati próbálkozás arra, hogy elfedje a valódi szíriai helyzet” – jelentették ki ezzel kapcsolatban a szíriai elnöki hivatal részéről.