A 150 éves kor Azerbajdzsánban nem feltétlenül álom

 

Azerbajdzsánban, magasan a felhők között található a kis falu, ahol szép számmal élnek száz év feletti lakosok, akik szerint néhány egyszerű alapelvet betartva könnyen elérhető akár a 150 éves kor is.

(Fotó: Twitter)

A világon számos olyan hely található, amely lakói élettartamáról lett híres. Japánban Okinawa érdemelte ki a „Halhatatlanok földje” becenevet, míg az olaszországi Campodimele, az „Örökkévalóság faluja” a mediterrán étrend jótékony hatásának bizonysága lett – írja a CNN.

Van azonban a bolygónak egy olyan szeglete is, amiről még kevesen hallottak, mégis a világ egyetlen hosszú élet múzeumának ad otthont. Ez a hely nem más, mint az Azerbajdzsán déli részén található Lerik.

Több mint kétezer kiállított ereklye és levél

A dél-kaukázusi országban a Talysh hegységben magasan elhelyezkedő faluban található múzeumot 1991-ben építették, és 2010-ben renoválták. Az intézményben több mint kétezer kiállított ereklye és levél található, amelyek a régió legidősebb lakosainak életét és emlékeit dokumentálják.

A legérdekesebb kiállított tárgyak talán a matuzsálemekről készült portrék. Ezeket az 1930-as évekből származó képeket Frederic Lachop francia fotós adományozta a múzeumnak.

A múzeum és az azerbajdzsáni hivatalos statisztikák a „matuzsálem” kifejezést némiképp lazábban értelmezik: itt a 90 évesnél idősebb emberekre értik.

(Fotó: Twitter)

Lerikben egykor meghökkentően nagy arányban éltek matuzsálemek. A 63 ezer lakosból több mint 200 embert regisztráltak 100 évesnél idősebbnek 1991-ben.

Azóta a számok kevésbé lenyűgözőek, amiért a helyiek a kommunikációs tornyok sugárzását és a környezeti hanyatlást okolják, ám az is lehet, hogy ez csak a szigorúbb nyilvántartásokra vezethető vissza. Ma a 83 800 lakosból tizenegy olyan ember él a faluban, aki elmúlt 100 éves.

A régió legidősebb lakója állítólag 168 éves volt

Lerik jelenlegi legidősebb polgára a 105 éves Raji Ibrahimova, aki már szép kort élt meg, de még így is eltörpül a régió leghíresebb matuzsáleméhez, Shirali Muslumovhoz képest, aki állítólag 168 évesen hunyt el.

Az útlevele szerint Muslumov 1805-ben született, míg a sírkövén az áll, hogy 1973-ban halt meg. Ha ez igaznak bizonyulna, az azt jelentené, hogy ő a legidősebb ember, aki valaha élt. Sajnos a 19. század elején az olyan távoli falvakban, mint Muslumov szülőhelyén, Barzavuban ritkán történt pontos születési regisztráció, ezért nincs igazolható bizonyíték annak pontos idejéről.

Úgy tűnik, hogy a hosszú élettartam örökletes a családban. Muslumov 95 éves lánya, Halima Qambarova a CNN Travelnek elmondta: bár valószínűleg nem éri el 168 éves kort, mint az apja, azt azért reméli, hogy legalább 150 éves koráig élni fog, mint a nagyapja.

A csendes elme része a titkuknak. Tartózkodnak a stressztől, és meglehetősen filozofikusan gondolkodnak az életről. Mindig egy napot élnek meg, sokat nem foglalkoznak a jövővel” – írja a múzeumi útmutató.

A hosszú élet titka a jó táplálkozás, a forrásvízben található ásványi anyagok és a gyógynövények, amelyeket a teákhoz adunk a betegségek megelőzéséhez. Az embereknek nem kell gyógyszert szedniük, csak a természetes gyógymódokat használják” – teszi hozzá az útmutató, melyet Qambarova is alátámaszt. Állítása szerint még soha sem vett be gyógyszert.

A már-már fejfájást keltő magasság szintén fontos tényező lehet

A spanyol Navarra Egyetem 2017-es tanulmánya megállapította, hogy nagyban csökkenti a szívbetegség, a stroke és a cukorbetegség kockázatát, ha valaki magasan él. A coloradói Denver Egyetem 2011-es tanulmányából pedig az is kiderül, hogy a Lerikhez hasonló magasságban lakók hosszabb ideig élnek.

A helyi matuzsálemek valódi életkora vitatható, de Lerikben az örökségük tovább él azokban az emberekben, akik továbbra is tiszteletben tartják a hosszú élet egyszerű szabályait: fizikai aktivitás, jó táplálkozás, sok víz és az élethez való hozzáállás, mely szerint csak egyszer élünk, de ha helyesen csináljuk, akkor az az egy is untig elég.

A címlapfotó illusztráció.