Migrációs hátterű fiatalok verhettek agyon egy tűzoltót Augsburgban

 

Széles körben felháborodást okozott Németországban egy emberölés, amely egy karácsonyi vásár közelében történt. A feltételezett elkövetők tizenévesek, vasárnap fogták el őket.

Cikkünk frissült. 

Az eset a Bajorország tartományi Augsburg belvárosában történt, az áldozat egy negyvenkilenc éves tűzoltó, aki feleségével és egy baráti házaspárral péntek este felkereste a város híres karácsonyi vásárát, majd hazafelé sétálva vitába keveredett egy csoport fiatallal.

A hétfős csoport hangosan ünnepelt,  kiabáltak, őrjöngtek, mikor az áldozat megkérte őket udvariasan, hogy legyenek csendesebbek, azonban még hangosabbak lettek. A tűzoltó újra megkérte őket, és hozzátette, hogy „náluk nem szokás a kiabálás”.


A vita verekedésbe torkollt, az áldozat a fejére mért ütésektől elesett és elveszítette az eszméletét. A túlerőben lévő hétfős csoport támadásában súlyos arcsérülést szenvedett a másik házaspár férfi tagja is. A támadók elmenekültek, a mentők sikertelenül próbálták újraéleszteni az áldozatot, aki a helyszínen meghalt.

Az erőszakos bűncselekmény országszerte felháborodást keltett, a rendőrség külön nyomozócsoportot állított fel a tettesek kézre kerítésére. A bajor tartományi belügyminisztérium vasárnap közölte, hogy a térfigyelő kamerák felvételei alapján azonosították a feltételezett elkövetőket és elfogták őket.

A halálos csapásokat az áldozatra egy augsburgi születésű, tizenhét éves fiatalember mérte, aki a német mellett további állampolgárságokkal is rendelkezik, bár Németországban született, de migrációs hátterű családban. Elfogtak egy ugyancsak tizenhét éves Augsburgban született fiatalembert is, aki a közlemény szerint egy dél-európai ország állampolgárságával rendelkezik.

Ez a borzasztó támadás sok embert megrázott Augsburgban, és messze a városon kívül is, ezért is fontos, hogy a rendőrség gyorsan elfogta a feltételezett elkövetőket” – emelte ki Joachim Herrmann tartományi belügyminiszter.

A Bild című lap értesülése szerint az egyik gyanúsított a német mellett török és libanoni állampolgársággal rendelkezik, a másik gyanúsított pedig olasz állampolgár. Mindkettőjük már szerepel a rendőrségi aktában, korábban is követtek el bűncselekményeket.

A címlapfotó illusztráció.