El sem kezdték tárgyalni a német férfit meggyilkoló szír migráns ügyét

 

Nyilatkozott az M1-nek egy német férfi, akinek a fiát két éve egy bevásárlóközpont előtt megölték az utcán. A gyanú szerint egy szír bevándorló a gyilkos. Az apa azt mondta, a mai napig nem született bírósági ítélet, a szír férfi szabadlábon van. Szerinte, ha egy német lenne a gyilkos, már régen börtönben ülne, így viszont, hogy külföldi az elkövető, többen próbálják eltussolni – hangzott el az M1 Híradójában.

Eltérően vélekednek a német lapok arról a 2017 szeptemberében történt esetről, amikor egy szír menedékkérő Wittenbergben a nyílt utcán fényes nappal agyonvert egy német férfit. A szírt védő cikkek nácinak nevezik Marcus Hempelt, míg mások igazságtételt követelnek a német fiú számára. Az áldozat édesapja nyilatkozott az M1-nek.

A térfigyelő kamerák felvételein jól látható, hogy a szír többször is ütött. Az egyik képen az látszik, hogy a német férfi nyakát éri az ütés, ami önmagában is lehet halálos. Egy másikon pedig jól kivehető, hogy a migráns tovább támadja a földre került, már harcképtelen német férfit. Marcus később a kórházban belehalt sérüléseibe. A szír Sabri H. 2015-ben kísérő nélküli kiskorúként érkezett Németországba; már korábban a rendőrség látókörébe került egy verekedés miatt.

Két évvel ezelőtt halált okozó testi sértés miatt indult nyomozás. A rendőrség szerint a szír kezdeményezte a verekedést; összesen három ütést mért Marcus Hempelre. Az ügyészség szerint ugyanakkor a szír önvédelemből ütött.

„Mint apa azt szeretném, ha igazságot szolgáltatnának. Az én szememben hidegvérű gyilkosság történt. Egészen egyszerűen azért akarják eltussolni az ügyet, mert külföldi az elkövető. Hihetetlen, de az elkövetőt sosem vették őrizetbe. Egy németet lecsuknának, ha gyilkosságot követne el” – mondta az apa. Arról is beszélt, hogy ügyvédje szerint – mivel hosszú idő, több mint két év telt el a gyilkosság óta – fennáll a veszélye annak, hogy a gyilkos enyhébb büntetést kap.

A vizsgálatot lassíthatta, hogy az ügyet időközben átvette egy másik ügyészség, mint amelyik elkezdte. Azóta vádemelés is történt; a tárgyalás időpontját azonban többször is elhalasztották. Nemrég kezdeményezték a gyanúsított életkorának szakértői megállapítását. Felmerült ugyanis, hogy már az elkövetés időpontjában sem volt kiskorú.

„Azt kívánom, hogy változás következzen Németországban. A bíróságokon ne kettős mércével mérjenek, hanem mindenkire egyformán vonatkozzanak a törvények” – fogalmazott az apa. Hozzátette, Magyarország lezárta a határait, megvédték az országot, annak ellenére, hogy az Európai Unió büntetéssel fenyegetőzött. Az áldozat apja szerint nem lehet arra kényszeríteni országokat, hogy migránsok százezreit fogadják be.

A címlapfotó illusztráció.