Teherán elismeri, hogy lelőttek randalírozókat

 

Az iráni állami tévé elismerte kedden, hogy a november közepén kezdődött tüntetéseken a biztonsági erők több városban is lelőttek randalírozókat, de az igazságszolgáltatás szóvivője szemenszedett hazugságnak nevezte, hogy annyian haltak volna meg a demonstrációkon, ahányat a külföldi ellenséges csoportok állítanak.

(Fotó: EPA/STRINGER)

Az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet általa hitelesnek tartott forrásokra hivatkozva azt jelentette hétfőn, hogy a tüntetők és az iráni biztonsági erők összecsapásaiban legkevesebb 208 embert öltek meg. A szervezet egy héttel korábban 143 halálos áldozatról számolt be.

Először ismerték el, hogy lelőttek embereket

Hivatalos forrás – az állami tévé – először ismerte el kedden, hogy a biztonsági erők lelőttek embereket, de ez az elismerés egy olyan műsorban hangzott el, amely alapvetően a farszi nyelvű külföldi csatornákat bírálta iráni tudósításaikért. A tévé négy csoportba sorolta be a haláleseteket. Az első csoportba azok tartoznak, akik lőfegyverrel vagy késsel megtámadtak titkos vagy katonai létesítményeket, vagy túszokat ejtettek. A másodikba a vétlen járókelők, a harmadikba a békés tüntetők, a negyedikbe pedig a biztonsági erők tagjai, amint közölték. Az utóbbi három csoport tagjainak haláláért nem nevezett meg semmilyen felelőst a tévé.

Golamhosszein Eszmaili igazságügyi szóvivőt is az állami tévé idézte később. „Az ellenséges csoportok mondtak mindenféle számokat meg neveket, de ezek légből kapott számok, a nevek egy része pedig élő embereké, mások – akik valóban halottak – természetes okból haltak meg” – mondta.

Az Amnesty jelentéseire reagálva Irán ENSZ-nagykövetségének szóvivője is minden alapot nélkülözőnek nevezte a szervezet megállapításait, de ezt nem támasztotta alá semmivel.

Az iráni hírszerzési minisztérium közölte kedden, hogy a hét végén letartóztatták egy csoport tagjait, akik lázadást akartak kirobbantani a teheráni egyetemeken december 7-én, az országos diáknapon. Ezt az IRIB hivatalos hírügynökség ismertette.

A tüntetéseken őrizetbe vett mintegy kétezer ember nagy részét már szabadon engedték

Hozzátette a minisztérium, hogy már szabadon engedték annak a mintegy kétezer embernek a többségét, akit az eddigi tüntetéseken a főváros környékén őrizetbe vettek.

A különböző hivatalos iráni források nagyon eltérő számokat közölnek arról, hogy országosan hány embert vettek őrizetbe november 15. óta: volt, amikor csak 500-at ismertek el, egy parlamenti képviselő azonban egyszer azt mondta: becslése szerint hétezernél is többet – állapította meg az AP hírügynökség.

Iránban november 15-én kezdődtek tüntetések annak hatására, hogy a kormány váratlanul bejelentette: háromszorosára növeli a benzin árát az amerikai szankciók által kiváltott mély gazdasági válság közepette.

A címlapfotó illusztráció.