Többezres létszámcsökkentést tervez a Daimler

 

Több ezer munkahelyet számol fel az elkövetkező három évben világszerte a Daimler AG – jelentette be a konkrét létszám megadása nélkül pénteken a német járműipari konszern.

Költségcsökkentési programja keretében a Daimler elsősorban a megüresedő munkahelyek be nem töltésével tervezi végrehajtani a leépítést. Mindemellett részmunkaidős foglalkoztatást kínálnak majd a nyugdíjhoz közeledő munkatársaknak, valamint a munkavállalóval kötött megállapodással csökkentik az adminisztratív létszámot a németországi telephelyeken. Németországban 2029 végéig üzemgazdasági indokkal nem lesznek elbocsátások.

A konszern vezérigazgatója, Ola Källenius ebben a hónapban korábban jelentette be 1,4 milliárd eurós megtakarítási tervét a foglalkoztatási költségeken, ezen belül minden tizedik adminisztratív munkahely felszámolására. Konkrét számok azonban akkor sem hangzottak el.

Az üzemi tanáccsal a karcsúsításról megkötött keretegyezménnyel 2022 végéig el tudjuk érni a kitűzött célt” – fogalmazott Wilfried Porth személyzeti igazgató a Daimler pénteki közleményében. „A szükséges intézkedéseket a szociális következmények maximális figyelembe vételével fogjuk végrehajtani” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a megállapodás sarokpontjai teljesítésének a részleteit az elkövetkező hetekben dolgozzák majd ki.

A bejelentés szerint a határozott idejű munkaszerződéseket csak nagyon korlátozott számban fogják lejáratkor meghosszabbítani. Az új heti 40 órás munkaszerződésekkel pedig „szűkmarkúan” fognak bánni, emellett ösztönzőkkel igyekeznek majd rávenni meglévő alkalmazottaikat munkaidejük önkéntes csökkentésére.

A címlapfotó illusztráció.