Halász: Soros mindent megtett, hogy megfúrja Várhelyi Olivért

 

Soros György befolyásolási szándékával kapcsolatban a sajtóban megjelent információkkal ellentétes tájékoztatást nem kaptunk – jelentette ki Halász János, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke a testület pénteki ülése után.

A bizottság a Várhelyi Olivér magyar uniós biztos elleni korábbi támadásokról is tájékozódott zárt ülésén.

Halász János a Fidesz-frakció szóvivőjeként keddi sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy nemzetbiztonsági kérdéseket is felvet Soros György támadása az akkor még jelölt Várhelyi Olivér ellen. A hírek szerint Soros György személyesen, valamint a hálózata és a médiája által is mindent megtett, hogy „megfúrja a magyar biztost” – fűzte hozzá.

Szerdán az Európai Parlament megszavazta az új összetételű, Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottságot, amelyben a magyar Várhelyi Olivér a bővítési és szomszédságpolitikai tárcáért lesz felelős.

Halász János a nemzetbiztonsági bizottság fideszes alelnökeként a testület pénteki ülése után elmondta: az Információs Hivatalt megkérdezték arról, hogy a hírek szerint Soros György befolyásolni próbálta az Európai Bizottság összetételét a tekintetben, hogy a magyar jelölt ne kapja meg a bővítési biztosi pozíciót. Ez a magyar nemzeti érdeket sértő befolyásolás lehet – jelentette ki a politikus.

A Fidesz-frakció szóvivője azt mondta, a zárt ülésen elhangzottakról részleteket nem árulhat el, de annyit elmondott, hogy a sajtóban megjelent információkkal ellentétes tájékoztatást nem kaptak.

Halász János szerint ez mutatja, hogy nem volt hiábavaló témafelvetésük. A kérdésről alapos és feltáró tájékoztatást kaptak – közölte.

A címlapfotó illusztráció.