Újabb halálos áldozatait találták meg az albániai földrengésnek

 

Újabb 13 halálos áldozatát találták meg csütörtökre virradóan, csaknem 24 óra alatt a minapi albániai földrengésnek, így 40-re nőtt a számuk hivatalos közlések szerint.

Török mentőalakulat tagjai kutatnak a romok között Durresben 2019. november 28-án (Fotó: MTI/AP/Visar Kryeziu)

Durres tengerparti városban, amely az egyik legnagyobb kárt elszenvedő település, továbbra is kutatnak esetleges túlélők után. Mindazonáltal rohamosan fogy a remény, hogy élve találnak meg embereket a romok alatt. Szerdán, az éj leszállta után három holttestet találtak Durresben.

A közeli Thumane városban hat halálos áldozatot találtak az éjjel, de itt már nem kutatnak tovább, mert nem látják értelmét.

Eddig 46 embert hoztak ki élve a romok alól.

A 6,4-es erősségű kedd hajnali rengésnek és a több száz kisebb utórengésnek – amelyek között voltak 5-ösnél is erősebbek – több mint 650 sérültje van, közülük 10-nek az állapota súlyos. Még csütörtök délelőtt is voltak utórengések, és ezek hátráltatják a kutatást.

Mintegy 2100 ember még a katasztrófa utáni második éjszakát is sátorban töltötte, tartva újabb nagy rengéstől, pedig sok tengerparti szálloda lehetővé tette, hogy az otthonukat elvesztők vagy azok, akik félnek visszatérni házukba, megszállhassanak ott a mentés idején. Vannak olyan megrongálódott épületek, amelyekbe a visszaköltözést kifejezetten nem ajánlják a hatóságok, amíg statikusok meg nem vizsgálják.

A tiranai kormány azt ígérte, hogy jövőre minden otthonát elvesztő embernek megoldják a lakhatását.